A megszokott természetfotók helyett ezúttal egy föld alatti világba ereszkedünk le, ahol a dress code nem a neonszínű sort, hanem a strapabíró overall, a belépő pedig nem a VIP-karszalag, hanem az UV-lámpa. A Magyar Természettudományi Múzeum időszaki kiállítása, A látható láthatatlan már az első pillanattól világossá teszi, hogy itt nem hétköznapi látványra számíthatunk: a sötét falak és a világító képek a 2000-es évek rave partijait idézik, és szinte azt várjuk, mikor dübörög fel a techno.
A kiállítás képeit Berentés Ágnes geológus és barlangász készítette, aki fiatal kora ellenére sem ijed meg a sártól, sötéttől vagy a térdig érő jéghideg víztől. Egy rövid bevezetőfilmben követhetjük nyomon, ahogy csapatával mászófelszerelésben, gyakran négykézláb, lehetetlenül szűk hasadékokon keresztül jut el azokhoz a helyszínekhez, amelyeket aztán kamerájával megörökít. A fotózás nála nemcsak abból áll, hogy megtalálja a legjobb szögeket és fényviszonyokat – ami a legtöbbször nincs is az örök sötétség birodalmában –, hanem nagyon gyakran kötélen lógva, pocsolyában elterülve próbálja láthatóvá tenni a láthatatlant.
Berentés képein a barlangok és bányák nem komor, bezárt terek, hanem színpompás, szinte szürreális világok.
Az ok pedig a lumineszkálás, ami egy olyan fizikai jelenség, amelyben az anyag elnyel egy adott hullámhosszúságú elektromágneses sugárzást – például az ultraibolya fényt –, és ennek hatására maga is sugárzást bocsát ki, általában nagyobb hullámhosszúságú, látható fényt. De itt jön a csavar: ha a világítás csak addig tart, amíg az UV-fény is ott van, az a fluoreszkálás. Ha viszont a buli nem áll le azonnal a reflektor lekapcsolása után sem, akkor már foszforeszkálásról beszélhetünk.
Hogy egy ásvány világít-e, az attól függ, hogy található-e benne valamilyen aktivátor. Ez lehet például urán, mangán, króm, ritkaföldfém – vagy egyéb, vegytanilag izgalmas szennyeződés. Az önaktivált ásványok azok, ahol az aktivátor eleve része az anyagnak, így ők minden példányukban garantáltan fénylenek. A többiek akkor világítanak, ha belekeveredett valami fluoreszkáló hatású elem vagy szerves anyag, mert bizony nemcsak az ásványok, de a gombák, a virágok, sőt a fogunk, körmünk, szemünk és a ruhánk is villanthat az UV-ra.
A barlangi kalcitban kevesebbféle aktivátor található, ezért azokban főként kékes vagy rózsaszínes világítás figyelhető meg, míg a bányákban előforduló kalcitok ércet szállító oldatokkal is érintkeztek, így változatosabb szennyeződéseket tartalmaznak, ami sokkal színpompásabb lumineszkálást hoz létre.
A kiállítás csúcspontja kétségtelenül a New Jersey állambeli Franklin és Sterling Hill cinkércbányáinak világa, ahol több mint kilencven UV-aktív ásványt azonosítottak. Berentés maga is bejutott ezekre a helyekre, ami nem kis szó, hiszen ezeket csak ritkán nyitják meg a nyilvánosság előtt. Ott született meg benne az ötlet: mi lenne, ha Magyarországon is nyomába eredne az UV-aktív ásványoknak? Így indult el az a kaland, amelynek eredménye most már a kiállításon is látható.
És hogy mit talál itthon? Például az Esztramos-hegy Földvári Aladár-barlangjában foszforeszkáló repedéseket és világító cseppköveket, de a jó öreg Baradla-barlangban is felragyognak lencséje előtt a kalcittartalmú sziklafalak. Az aggteleki karsztvidék így nemcsak földtörténeti érdekesség, hanem egyben fényinstalláció is, ha jól van megvilágítva. A felsőpetényi Nemesagyag-bányában, a Mesélő Föld vezetett túráin pedig már mi magunk is alászállhatunk a mélység kékesen derengő szívcsakrájába.
Egy lapozható kijelzőn pedig azt figyelhetjük meg, milyen drámai különbség mutatkozik ugyanannak a jelenetnek a hagyományos és UV-fényben készült fotói között, például hogyan változik meg egy sárga zselégomba vagy egy cseppkőfolyás megjelenése a különböző fényviszonyok hatására.
Eddig talán azt hittük, a föld alá csak dolgozni vagy kényszerből megy az ember, de ez a fotókiállítás könnyedén megcáfolja ezt az elképzelést. Innen kilépve az ember legszívesebben rögtön beszerezne egy UV-lámpát és egy sisakot, hogy saját szemével is felfedezze a barlangok rejtett színvilágát, még ha közben eszébe jut is, hogy a szűk helyek, a sötétség és a denevérek nem feltétlenül az ő világa. A látható láthatatlan kiállítás látványosan tanít, és új perspektívát kínál: megmutatja, hogy a természet nemcsak a felszínen varázslatos, és néha csak más fényt kell rá irányítani, hogy szürkesége is szemkápráztatóan színessé és változatossá váljon.
A látható láthatatlan időszaki kiállítás 2025. december 31-ig tekinthető meg a Magyar Természettudományi Múzeumban.
Fotók: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu
