Hogy jött az ötlet, hogy kardiológus létedre lakásgalériát nyiss?
Hirtelen ötlettől vezérelve. Mindig is érdekeltek a művészetek, rendszeresen járok kiállításokra és aukciókra. Tulajdonképpen a szalon ötletének megszületését is egy kiállításon, a Pesti Vigadóban rendezett Élő magyar festészet című tárlat finisszázsán történt találkozás tette lehetővé. Amikor odaértem, már több művész vette le a falakról a képeit. Egyikükkel – akinek a festményét még volt lehetőségem megcsodálni a falon – nem sokkal később összefutottam, miközben a képpel a kezében igyekezett a lift irányába. Beszélgetésbe elegyedtünk, telefonszámot cseréltünk, majd később – mivel jeleztem neki, hogy nagyon megérintenek a képei – elvitt a műtermébe, és megmutatta a többi alkotását. Ez egy egészen pici műterem volt egy ipartelepen, ami ugyan olcsó volt, nem voltak benne ideális fényviszonyok.
A hely szűke miatt sok képet a szülei házában tartott, amelyeket odautazva szintén megmutatott. Miután megnéztük őket, együtt autóba ültünk. Hazafelé, beszélgetés közben bevillant, hogy van egy olyan lakásunk a kedvesemmel a Városmajor utcában, ahonnan egy felújítás miatt elköltöztünk, és bár fél éve készen áll, nem költöztünk vissza, üresen állt. Megmutattam a festőművésznek, és megkérdeztem, lát-e benne fantáziát, mire mondta, hogy a terek és fényviszonyok szempontjából ideális műterem lenne. Közös ötletelésbe kezdtünk, és felmerült bennünk, hogy miközben ő műteremnek használja a lakást, művészeti szalonként is üzemelhetne.
Milyen céllal nyitottad a szalont?
Elsősorban nem kereskedelmi céllal – persze, ha valaki beleszeret egy képbe, lehetősége van megvásárolni –, inkább a régi polgári szalonok szellemiségét szeretném visszahozni, ahol minél közvetlenebb fórumon tudott találkozni a művészekkel a műkedvelő értelmiség. Egy olyan szalon létrehozása volt a célom, ahol jól érezhetik magukat az emberek egymás társaságában.
Mi az ilyen találkozások legnagyobb értéke?
A beszélgetés. A kapcsolódás.
A lényeg nem az, hogy ez a beszélgetés art deco vagy szecessziós miliőben történik, a lényeg maga a beszélgetés – ennek pedig egy lakásban kialakított galéria is tökéletes helyszíne lehet.
Már több kiállításnak is teret adott az Alibi Műgyűjtő és Mecénás Szalon. Mi alapján választod ki az alkotásaikat itt felvonultató művészeket?
Nemrégiben voltam egy kortárs művészettel foglalkozó eseményen, ahol arról lehetett beszélni kurátorokkal és művészettörténészekkel, hogy mi teszi művészetté a mai kortárs művészetet, hol vannak ennek a határai, vannak-e határai egyáltalán, mit nevezhetünk ma műtárgynak. Ennek az élménynek a hatására fogalmazódott meg bennem hetekkel később, hogy mi kell számomra ahhoz, hogy műtárgynak érezzek valamit: az, hogy hasson rám, sőt lenyűgözzön. Az a művész tud – akár az irodalom, a zene vagy a képzőművészet terén – lenyűgözni, aki olyan képességgel, kifejezés- vagy fogalmazásmóddal bír, amellyel én nem rendelkezem. Ennek fényében keresek kiállítandó műtárgyakat és azokat alkotó művészeket. Példaként említem Korossy-Khayll Levente festőművészt, akinek a gondolkodásmódja és technikai tudása egyaránt lenyűgöző, akadémista művészeti elvek jelentkeznek a képein.
Hogyan kapcsolódsz a Magyar Képzőművészeti Egyetemhez?
A szintén nagy művészetbarát és műkedvelő Kesseő-Balogh Péter huszonöt évvel ezelőtt hozta létre az Amadeus nevű művészeti alapítványt – ennek kezdeményezésére, de már erről leválva jött létre a Képzőművészeti Egyetem Baráti Köre, ahova bárki beléphet, aki egy kicsit közvetlenebb kapcsolatba szeretne kerülni az ottani miliővel, alkotókkal. Velük kezd kialakulni egy együttműködés. Emellett év végén lezajlott az egyetem Kipakolás nevű eseménye, melyen a Képző ezer körüli hallgatója állította ki az aktuális évben készült képeinek javát. Ezt bő egy hétig bárki szabadon látogathatta, a Baráti Kör részére pedig olyan külön bejárásokat szervezett az egyetem, ahol az alkotókkal és a mesterekkel egyaránt lehetőségünk volt beszélgetni.
A kiállított alkotásokból külön kiállítások szerveződnek a jövőben – ebben mi is részt tervezünk venni. Hozzáteszem, a hozzánk közel található Barabás Villával és a Galéria 12-vel is tervezünk együttműködni és olyan programokat szervezni, amelyek alkalmat adnak arra, hogy kellemes nyári estéken akár egy pohár borral a kezünkben sétáljunk át egymáshoz, beszélgessünk és megtekintsünk képeket, szobrokat vagy bármiféle művészeti alkotásokat.
Mely kiállítás volt rád a közelmúltban katartikus hatással és miért?
A Szépművészeti Múzeumban lévő Munkácsy-kiállítás, amit annak ellenére néztem meg, hogy bár nagyra értékeltem és mélyen elismertem Munkácsy munkásságát, nem éreztem igazán közel magamhoz a festészetét. Így engem is meglepett, hogy több képe – például a Krisztus-trilógia – is katartikus hatással volt rám. Átéreztem, milyen élmény lehetett Munkácsy korában megcsodálni ezeket a festményeket, amikor látványosságként hordozták körbe őket a világban, és többen zokogva borultak le előttük. Ezt a fajta katarzist keresem minden – akár képzőművészeti, színházi, zenei vagy bármilyen jellegű – művészi alkotásban. Tehát hiába hittem, hogy ő nem az „én festőm”, kiderült, hogy mégis az.
Fotók: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu
