Európa legnagyobb kulturális beruházása, melynek a záróköve az Új Nemzeti Galéria lesz, szakmai berkekben és a látogatók körében egyaránt nagy tetszést aratott – áll a Liget Budapest Projekt sajtóközleményében. „Fantasztikus érzés volt ma itt a magyar pavilonban, amikor a világ egyik leghíresebb építészpárosa, a japán SANAA alapítói bemutatták az Új Nemzeti Galéria terveit. Az elődadásból világosan kiderült, hogy egy nagyszerű épület van előkészületben Budapesten, amely egyúttal az eddigi legnagyobb SANAA-épület lesz” – mondta Baán László miniszteri biztos.
Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója hozzátette: „A Liget projekt fontos záróköve még hiányzik, az egykori Petőfi Csarnok helyére, ahol mindig is épület állt, a sztárépítész páros álmodta meg az Új Nemzeti Galéria épületét.”
A közlemény kiemeli: „a Liget már most a világ figyelmének középpontjában van, a Magyar Zene Háza, a díjnyertes Néprajzi Múzeum, a megújult zöldfelületek már bizonyították, Budapest képes újraértelmezni saját örökségét”. Aláhúzzák, „az Új Nemzeti Galéria felépítésével a magyar főváros végleg felkerül a világ kulturális térképére”.

Mint írják: „a világ építészeti elitje újra a magyar főváros felé fordította figyelmét”, amikor a 2025-ös Oszakai Világkiállításon a japán sztárépítészek, Szedzsima Kazujo és Nisizava Rjúe, a Pritzker-díjas SANAA iroda alapítói bemutatták az Új Nemzeti Galéria terveit. Hozzáteszik, a közönség körében nagy sikert arattak a Liget Budapest Projekt „legújabb ékkövének” tervei, hiszen „az új ikonikus múzeum a megépítésével új korszakot nyit a magyar főváros kulturális életében”.
A SANAA nyerte el a Liget Budapest Projekt keretében kiírt nemzetközi tervpályázatot az Új Nemzeti Galéria épületének megtervezésére. Az új múzeumépület a tervek szerint az egykori Petőfi Csarnok helyén épül fel, és a magyar, valamint egyetemes képzőművészet kiemelkedő alkotásainak ad majd otthont a 19. század elejétől napjainkig. Az építésziroda által tervezett épület légies, modern formavilágával, parkkal való szoros kapcsolatával és innovatív kiállítótereivel várhatóan Budapest új építészeti szimbólumává válik, illeszkedve a Városliget megújításának átfogó koncepciójába, amely a kulturális intézmények és a parki funkciók harmonikus egységét célozza.
Az oszakai előadáson Szedzsima Kazujo és Nisizava Rjúe részletesen bemutatták az Új Nemzeti Galéria koncepcióját és építészeti megoldásait.
Szedzsima Kazujo kiemelte: „Az Új Nemzeti Galéria épületének megtervezésekor azt szerettük volna elérni, hogy a majdani látogatók érezzék a természet, a művészet és az építészet különleges kapcsolatát. Nagyon izgalmas kihívásnak találtuk, hogy egy olyan kulturális intézmény új otthonát tervezhetjük meg, amely egyedülálló kulturális kincseket tartalmaz, miközben nyitott a természet és az emberek felé is.”
Nisizava Rjúe hozzátette: „Budapest történelmi városa és a Városliget parkjának vonzereje egyaránt nagy hatást gyakorolt ránk. A történelmi helyszínre, a park közepén egy korábbi épület helyére egy kortárs múzeumot megtervezni nagy felelősség és érdekes feladat volt.”
Baán László, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa a Városliget átfogó és komplex megújítására vonatkozó további tervek kapcsán úgy fogalmazott: „Ha maradéktalanul megvalósul mindaz, amit tíz éve elképzeltünk, és elkészülhet az Új Nemzeti Galéria épülete is, az azt fogja bizonyítani a jövő számára, hogy képesek voltunk közösen létrehozni egy olyan, történelmi távlatban is kiemelkedő jelentőségű értéket, ami vitathatatlanul az ország javát szolgálja majd.”
A közlemény szerint Baán kiemelte: „Itt Oszakában, ahova 160 nemzet hozta el a nemzeti kincseinek a legjavát, a gyönyörű magyar pavilonban nagy érdeklődés mellett mutathattuk be nemcsak a pavilon közönségének, de a világnak is, hogy az Új Nemzeti Galéria világszínvonalú és méltó arra, hogy reprezentálja Magyarországot. Egy olyan új épület van Budapesten előkészületben, amely világszínvonalú, és a japán–magyar közös tradíción alapul: a hagyományokon, az innováción és a természet felé való nyitottságon. Párhuzamként előkerült a tervek mellett a már megvalósult Magyar Zene Háza, amelyet a nagyszerű japán tervező Fudzsimoto Szú, az egész mostani oszakai expo főépítésze tervezett.”