Baráti Kristóffal és az NFZ-vel ünnepel a Margitszigeti Színház

Program

A Margitszigeti Színházban immár tradíció, hogy a Nemzeti Filharmonikus Zenekar játéka adja meg a nyári klasszikus koncertszezon kezdő hangzatait, évről évre más vendégművésszel kiegészülve. A szimfonikusok június 3-án, a nemzeti összetartozás napja előestéjén, Baráti Kristóf hegedűművésszel együtt folytatják a sort. A zenekart Vashegyi György fő-zeneigazgató vezényli.

Hazánk egyik legrangosabb szimfonikus együttese, a világhírű Nemzeti Filharmonikus Zenekar szakmai érzékenységgel, a komolyzene értő és élményszerű tolmácsolásával vált világhírűvé. A hagyományos margitszigeti nyitókoncerten idén Vashegyi György Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas karmester, a Nemzeti Filharmonikusok fő-zeneigazgatója vezényli a zenekart.

Tehetség és ösztön

A koncert vendége, Baráti Kristóf Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész minden érzelmi rezdülést közvetíteni képes „éneklő” hangot varázsol elő Stradivari-hegedűjéből. A legvirtuózabb hegedűversenyek legnehezebben előadható részleteit is százszázalékos pontossággal, tökéletesen, tisztán szólaltatja meg. Rendszeres szereplője nemzetközi fesztiváloknak, koncerttermeknek. Több mesterkurzust tartott Chicagóban és a párizsi Sorbonne-on. Jelenleg az 1703-as Lady Harmsworth Stradivarin játszik a chicagói Stradivari Alapítvány jóvoltából.

A La Libre Belgique című napilapban korábban így írtak róla: Baráti egyedülálló. A verseny egésze alatt gyönyörködhettünk óriási tehetségén alapuló tiszta, ösztönösen emelkedett stílusú játékában, egyszerű, de kiforrott zenei ízlésében."

A világjáró művész olyan kiváló zenekarokkal lépett fel, mint a Royal Philharmonic Orchestra, az Orosz Nemzeti Zenekar, a Szentpétervári Szimfonikus Zenekar, a Francia Rádiózenekar, a Budapesti Fesztiválzenekar és a Brüsszeli Filharmonikusok. Olyan jeles karmesterekkel dolgozott, mint Masur, Tyemirkanov, Belohlavek, Pinchas Steinberg, Fischer Iván, Kocsis Zoltán vagy épp Gilbert Varga. 2011-ben a legmagasabb zenei elismerést, a Liszt Ferenc-díjat, három év múlva pedig a magyar állam által adható legrangosabb kitüntetést, a Kossuth-díjat kapta a magyar köztársasági elnöktől.

A margitszigeti nyitókoncert

„Programunk első része Beethoven jegyében telik. Az Egmont-nyitány az első mű, majd a Hegedűverseny szólal meg, Baráti Kristóf csodálatos szólójával. A szünet után Kodály Zoltán Galántai táncok, Dohnányi Ernő Szimfonikus percek következnek, és Liszt Ferenc Les Preludes-jével zárunk” - mondta el Vashegyi György.

A karmester hozzátette: A művészi minőség a legfontosabb: az mindenkit megfog, ha hallja a koncertet. Örömmel látom, hogy koncertjeinken sok új arc van mostanában: vannak, akiken látszik, hogy nem biztosak benne, miként kell egy ilyen helyen viselkedni, mikor illik tapsolni, mikor nem… A margitszigeti nyitókoncerten Baráti Kristóf hegedülése meggyőződésem szerint azt is oda fogja szögezni a székhez, aki még soha nem hallotta Beethovennek ezt a művét.”

OSZAR »