Hogyan jött létre az együttműködés?
2020-ban volt százötven éves a Szépművészeti Múzeum Grafikai Gyűjteménye, amit 2021-ben egy kiállítással ünnepeltünk meg, valamint elkészült a Papír/Forma – Nyolc évszázad legszebb rajzai és sokszorosított grafikái a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményeiben című átfogó kötet, amely nemcsak a gyűjteményben szereplő rajzokat és grafikákat mutatja fel, hanem láthatóvá teszi az itt zajló tudományos és muzeológiai munkát is. Ez a könyv került a bilbaói Guggenheim Múzeum vezetőségének kezébe, akik rácsodálkoztak, micsoda kincseket őriz a Szépművészeti Múzeum olyan világhíres művészektől is, mint például Leonardo vagy Schiele. Ezt követően kérték fel a Szépművészeti Múzeumot, hogy készítsünk ebből az anyagból egy best of válogatást, amely az ő közönségük érdeklődését is felkelti.
Mitől lett különleges e tárlat?
Ez az első olyan kiállítás Spanyolországban, amelyben a Szépművészeti Múzeum Grafikai Gyűjteménye teljes egészében bemutatkozik. Jó lehetőség ez arra, hogy a közönség és a szakma számára is láthatóvá váljon: Budapesten egészen kivételes anyagot őriz a múzeum. Természetesen számos más nagy nemzetközi grafikai gyűjteményben is találhatók rajzok és grafikák Dürertől vagy Rembrandttól, de a Szépművészeti rangja nemzetközi szinten is kivételes, és számos olyan különlegességet őriz, ami csak a mi gyűjteményünkben található meg.
A kiállítás megvalósításán együtt dolgoztatok Marta Blàviával, a Guggenheim Bilbao kurátorával. Hogyan zajlott a közös munka?
A kiállítás szakmai alapkoncepcióját a Szépművészeti Múzeum Grafikai Gyűjteményének kurátori csapata (Bódi Kinga, Bodnár Szilvia, Bodor Kata, Filep Réka, Kardos Eszter, Tóth Bernadett) dolgozta ki, a bilbaói team pedig a művek legillőbb „tálalásában” (a művek elrendezésében, az installáció kialakításában, a katalógus megtervezésében stb.) végzett kiemelkedő munkát. Ez igazi csapatmunka volt a két intézmény között. Marta Blàvia, aki a bilbaói fél részéről a tárlat kurátora, 2006 óta dolgozik az intézmény kurátoraként, és olyan fontos kiállítások létrehozásában vett részt, mint 2019-ben a Richard Artschwager- vagy 2020-ban a Kandinszkij-tárlat. Szakmailag és emberileg is csodás volt vele a közös munka, az első perctől értettük, sőt kiegészítettük egymást. Mi a budapesti gyűjtemény ismerőjeként emeltük be a szempontjainkat, ő azonban külső szemmel, magas nézőpontból és friss tekintettel tudott ránézni a gyűjteményünkre, így erősítve a koncepciót, figyelembe véve a Guggenheim Bilbao közönségének igényeit, valamint a spanyol művészeti szcéna működésének mechanizmusait.
A bilbaói intézmény kortárs művészeti múzeum. Hogyan fért el mégis a programjukban egy ilyen, főként klasszikusokat bemutató kiállítás?
Valóban, fontos volt megtalálni az egyensúlyt, hogy ez az alapvetően régi mesterek kis méretű, intim rajzait és grafikáit magában foglaló kiállítás ebben a lélegzetelállító és grandiózus épületben is megtalálja a helyét. Marta Blàvia is hangsúlyozta, hogy a múlt megértése fontos, hiszen rávilágít arra, hogyan formálódik a jelen, így a jövőt is képesek leszünk kritikai pozícióból szemlélni. A kiállítás arra is rámutat, hogy a ma már klasszikusként ismert alkotók a saját korukban kortárs művészek voltak, reflektáltak az aktuális jelenségekre, miközben sajátjukként alkalmazták az adott éra technikai adottságait is. A kezdetektől egyetértettünk abban, hogy a főként klasszikus anyagot kortárs szemüvegen keresztül érdemes bemutatni, hiszen csak így leszünk képesek megszólítani a mai kor közönségét. Mind a témák, mind a látvány eszerint lett kialakítva.
Hogyan épül fel a kiállítás?
A tárlat négy termet foglal el, összesen tizenkét tematikai egységre tagolódik, a terekben pedig két narratíva kapcsolódik egymáshoz. A kiállítás hétszáz év európai rajz- és grafikatörténetének főbb fordulópontjait mutatja be, s közben a magyarországi rajz- és grafikagyűjtés történetének kétszáz évét is végigjárja. Az előbbi a terem fő falain fut végig, az utóbbi pedig a térbe helyezett látványos installációs elemeken követhető.
Az előkészületek kezdetén kérdésként merült fel, hogy a Guggenheim látogatói vajon mennyire lesznek kíváncsiak a magyar gyűjtéstörténetre, amelyet leltárkönyveken, archív anyagokon, fotókon keresztül tárunk eléjük, de a visszajelzések azt mutatják, hogy a történeti anyag éppúgy felkelti az érdeklődésüket, mint a tematikai egységekben látható műalkotások. A Szépművészeti Múzeum megalapításáról, az Esterházy-gyűjteményről, az 1945-ig tartó gyarapodásról, valamint a kortárs gyűjteményezésről szóló részek talán épp azért érdekesek számukra, mert egyfajta kulisszajárásként élik meg. Ezekben a blokkokban például az első női kurátort vagy az emigránslét változásait is bemutatjuk.
Hogyan alakítottátok ki a tizenkét tematikai egységet?
Bár a kiállítás követ egy laza kronológiát, a tizenkét egység kortárs szempontok szerint közelít a bemutatott művekhez. Elszakadtunk a klasszikus kategóriáktól, amilyen az itáliai reneszánsz vagy a német romantika, inkább olyan problémafelvetésekre fókuszáltunk, amelyek a mai ember számára is érdekesek. Többek között az autonóm 16. századi tájkép sajátosságaira, a reneszánsz alak, emberi test ábrázolására, a magasztos vallási ábrázolások helyett a hétköznapok apró jelenségeire, a városokról készült pillanatképekre, amelyek kvázi a mai Insta-posztok őseinek tekinthetők, az érzelmek megragadására, a felfedezések izgalmára vagy épp a művészi együttműködésekre. Fókuszáltan beszélünk a női alkotói szempontokról is.
Százötven mű szerepel a tárlaton. Mit mondanak el az olyan nagy mesterekről, mint például Rubens?
A kiállítás a rajzon keresztül az emberekről szól. A régi, nagy klasszikusok esetében is a személyes történeteken van a hangsúly. Ha már Rubenst említed: ő már saját korában is hatalmas sztár volt, folyamatosan nagy megrendeléseket teljesített, óriási képeket festett. A rajzain keresztül azonban meglátjuk, ki is volt ő valójában. Ezen a kiállításon szerepel egy gyönyörű rajza a fiáról; valójában a festőt mint apát mutatja be, aki egy intim művön képes láttatni kettejük bensőséges viszonyát. A mai korban, amikor elvesztettük a hitünket az egyetlen, nagy igazságban, és sokkal inkább a mikrotörténetek keltik fel az érdeklődésünket, fontos, hogy a művészek emberi oldalát is meg tudjuk mutatni, erre pedig kiválóan alkalmas a rajz.
Miért?
Mert a sokak számára nem „színes, szagos, látványos” rajz van a legközelebb a művészhez, hiszen az alkotó egyből ehhez a műfajhoz nyúl, ha szeretne valamit kifejezni, vagy ha támad egy ötlete. Lehet, hogy kevésbé kidolgozott vagy kifinomult, mint egy nagy olaj-vászon festmény, viszont sokkal őszintébb és autentikusabb. A művész aktuális gondolatainak vagy lelkiállapotának azonnali kivetülése a rajz.
Egy grafikai kiállításon mindig nagy kihívás a látvány, az atmoszféra megteremtése. Hogyan oldottátok meg ezt a feladatot?
Egy rajzokat és grafikákat bemutató kiállításhoz mindig le kell lassulni, időt kell eltölteni a művekkel, közel kell menni hozzájuk, máskülönben nem tudnak hatni. Valóban kihívás volt megrendezni ezt a kiállítást ebben a „hangos”, nagyon látványos és futurisztikus épületben, amelynek terei önmagukban is tágasak, azonban a múzeum belsőépítészével megtaláltuk azt a látványt, amely képes mozgásba hozni a műveket. A színválasztása is jól működik: a négy teremben a lila különböző, megnyugtató hangulatot sugárzó árnyalatai futnak végig. Az időben előrehaladva a tónus fokozatosan kivilágosodik, és a kortárs terembe érve fehérré válik. Ez a megoldás megidézi a különböző korok szokásait: míg a klasszikus időszakban a műveket jellemzően sötétebb színű falakon mutatták be, jelenleg jellemzően white cube-okban zajlanak a kiállítások. Két hónap alatt kétszázötvenezren látták már a tárlatot, ami jelzi, hogy az embereknek újabban, a slow movement felerősödésével egyre inkább igényük, hogy egy kiállításon megpihenjenek és lecsendesedjenek, közelebb menjenek a művekhez, és elmélyedjenek bennük.
Hogyan tudja edukálni a közönséget ez a kiállítás? Be tudjátok mutatni a rajz és a sokszorosított grafika közötti különbségeket?
A legtöbb nyugati múzeum szeret a kiállításaihoz úgynevezett edukációs termet csatolni, és itt sincs másképp. A Guggenheim Bilbao didaktika elnevezésű terében a sokszorosítási technikákról szóló videókat lehet megtekinteni, ki vannak téve az eszközök, valamint rendszeresen meghívnak egy-egy kortárs baszk alkotót, aki workshopot vagy tárlatvezetést tart a rajz és a grafika témájáról. A mesterséges intelligencia által dominált mai világban újra felértékelődött a manualitás, így például a fametszés vagy a kézi rajzolás iránti fogékonyság, mind a művészek, mind a látogatók körében.
Melyek a kiállítás highlightjai?
A vivőkép Leonardo da Vinci Harcos fej című rajza, amely azért különleges, mert a firenzei városháza anghiari csatát ábrázoló, 1503-ban elkezdett, majd félbehagyott és azóta elveszett festményéhez készült. A művésznek egyébként is kevés rajza maradt ehhez a műhöz, fejekről viszont csak ez a kettő, amely a Szépművészeti Múzeum Grafikai Gyűjteményében szerepel. Kiemelkednek továbbá a Rubens- és Rembrandt-rajzaink, valamint Schiele, Picasso vagy Toulouse-Lautrec művei, amelyeket abban az időben szerzett be a múzeum, amikor ezek az alkotók kortársak voltak, és még nem kanonizálódtak a művészettörténetben. Vannak olyan művek is, melyeknek a szerzője kevéssé ismert nemzetközi szinten, például Aba-Novák Vilmos, mégis annyira szuggesztívek az adott alkotások, hogy a közönség kedvenceivé váltak. Nagyon szeretik Maurer Dóra 2016-os 13 Nyom című digitális fotósorozatát, de Reigl Judit kiállított műveit is, és szuper, hogy a múzeum új szerzeményeit is be tudtuk mutatni, például Gerhard Richter vagy Franz Gertsch néhány munkáját.
Hogyan épül fel a kiállításhoz készült katalógus?
A korábban magyarul és angolul megjelent Papír/Forma című kötetünk volt a kiindulási pont, annak szűkített verziója ez a katalógus, amely most spanyolul és baszkul látott napvilágot. A kötet gyűjteménytörténeti résszel indul, majd a kurátori koncepcióval folytatódik, aztán pedig minden tematikus fejezet elé készítettünk egy bővebb leírást. Ezeket a szekciószövegeket a Szépművészeti Múzeum Grafikai Gyűjteményének kurátorai, az adott téma/korszak szakértői írták.
Milyen kapukat nyit meg ez a mostani kiállítás?
Nemzetközi szinten még mindig kicsit láthatatlan, mekkora kincs van a Szépművészeti Múzeumban. A kiállítással mindenképpen célunk volt, hogy árnyaljuk ezt a képet, és úgy érzem, ez maximálisan sikerült. A Guggenheim Bilbao patrónusi köre a kiállítás megtekintése után úgy döntött, hogy ősszel szakmai út keretében eljönnek Budapestre, és megtekintik a Szépművészeti Múzeum egyéb gyűjteményeit is, illetve tágabban a főváros jelesebb nevezetességeit, ami szintén csodás eredmény. Ez a sikeres együttműködés pedig később talán újabbakat is magával hoz majd.
