Nem véletlen, hogy sokan fanyalognak a művészetén. A hirtelen jött siker gyanússá teheti, s vannak, akik szinte már várják, hogy mikor pukkan ki az a bizonyos lufi. De az egyelőre szépen csillog és növekszik. A legújabb siker Bozó első magyarországi kiállítása a NEO Kortárs Művészeti Térben, ahol mindenki személyesen dönthet művei esztétikai értékéről.
A hazai nagyközönség a 2023-as A cukiság faktor című kiállításon már láthatott testközelből Bozó Szabolcs-festményt, s akkor kontextusba is lett helyezve. A Lelki társ címet viselő mostani tárlat alkalmas arra, hogy szakaszolja az alkotó eddigi pályáját, megmutassa kvalitásait, s hogy mitől szerethető ez a festészet.
Műalkotásokról akkor érdemes véleményt nyilvánítanunk, ha „élőben” is láttuk őket, mert egy reprodukció nem nyújtja azt az élményt, amelyet egy mű közelről nézve ébreszt bennünk. Ez fokozottan igaz Bozó Szabolcs képei esetében. Engem is meglep az az erős festőiség, amely már legkorábbi kompozícióin is jelen van, az, hogy az alkotó egészen széles spektrumon használja az anyagát, olykor szinte vakolatszerűen, máskor pasztózus és érzéki gesztusokat visz a vászonra, de van, hogy annyira oldottak és transzparensek ezek a foltok, hogy líraiságuk csodásan ellenpontozza a vastagon felvitt részleteket. A korai munkákon a nyers vászonra felhordott figurális részek alatt fel-feltűnnek azok a fröccsenések, koszolások, cipőtalpnyomok, lendületből felhúzott ecsetvonások, amelyek még élőbbé teszik e munkákat. Ha közel megyünk, az is látszik, hogy Bozó nagyon szépen billeg az ösztönösség és a kiszámítottság között. Elengedett és laza ez a festészeti nyelv, amely magas technikai tudással párosul, így egyszerre szól az alkotásban rejlő gyönyörről, a végtelen szabadságról és a magas fokú precizitásról. A NEO terében világossá válik, hogy Bozó Szabolcs festészete nem fricska, nem geg, hanem felhőtlen játék, amely azonban nagyon komolyan veszi saját szabály- és keretrendszerét.
Ugyan az életmű épp csak kialakulóban van, Petrányi Zsolt, a kiállítás kurátora megmutatta, hogy már most is van értelme a „korszakolásnak”, hiszen az alkotó hangja finom átalakulásokon ment és megy keresztül. A tárlat első részébe kerültek a legkorábbi munkák, melyek antropomorfizált lények portréi. A kompozíciókon egy-egy ilyen figura jelenik meg, olykor teljes alakban, máskor egészen közel hozva, rázoomolva úgy, hogy a karakter szétfeszíti a rendelkezésre álló teret. A nyers vásznak dominálnak, rajtuk az élénk színekkel megfestett, bájos, ugyanakkor groteszk figurák, amelyek néha egészen olyanok, mintha táncolnának. Lebegnek a homogén háttér előtt, felkunkorodó testrészeik lágy mozdulatokká állnak össze befogadásuk során. Már ezen a ponton világossá válik a cím is: Lelki társaink, hiszen épp azt a gyermeki kötődést aktiválják bennünk, mint a plüssállatok, amelyek mindig vigaszt nyújtottak, amikor kiskorunkban nem tudtunk aludni, mert odakint villámlott meg dörgött, vagy segítettek, hogy képzeletünk szabadon szárnyalhasson. Ezt az egységet a Piros Phoenix zárja, amely tulajdonképpen a képzelet határtalanságáról szól, arról, hogy gondolatban szabadok vagyunk, és bármilyen messzire elrepülhetünk.
A belső térben már a sokalakos kompozíciókból látunk válogatást. Itt a figurák már sűrűn és tömötten jelennek meg. Zsúfoltságuk még groteszkebbé teszi őket, határaik egyre inkább elmosódnak, összefonódnak, szorosan kapcsolódnak egymással. A motívumok kitöltik a képmezőt, ugyanakkor a háttérben még mindig elő-előtűnik a nyers vászon.
Az is érdekes e festői nyelvben, ahogy a cukiból egyre inkább a bahtyini értelemben vett groteszk felé tolódik: a legújabb műveken az intuitív módon egymás mellé helyezett lények bájosak, de fenyegetőek is. Ahogy a falszövegben olvassuk: „A groteszk megjelenítés az emberi viselkedésre utal, az ellentmondásait, esendőségeit karikírozza. (...) Bozó alakjai, ahogy egyre jobban távolodnak a részletek kidolgozottságától, úgy kerülnek közelebb az emberi viselkedésmódok ábrázolásához.” Ezeken a festményeken megjelenik a társadalomkritikai él, de az alakok saját sérülékenységünkről és törékenységünkről is szólnak. E képeknél érdemes külön figyelmet fordítani arra, ahogy Bozó festői nyelve változik: megjelennek a kapart és fújt felületek, s ütköztetésük újabb képi feszültséget teremt.
A kiállításon a művész vázlataiból, skicceiből is láthatunk izgalmas válogatást, amely átvezet a műtermet imitáló térbe, ahol különféle gyerekfoglalkozások és workshopok is lesznek a kiállítás ideje alatt.
Fotó: Csiki Vivien / Kultúra.hu
