Apám galambtenyésztő (is) volt, a begyes vagy golyvás madarak nyári délutánokon az udvaron fekve napozgattak egyik szárnyukat kitárva. Cirmi macskánk ilyenkor hozzájuk settenkedett, majd valamelyiknek szárnyára paskolt. A galambtársaság nagy zajjal fölröpült, Cirmi ártatlanul bámult utánuk. Némelykor meg mellettük szunyókált. Rejtély, hogy apám miként szoktatta össze Cirmit a galambokkal. Különben a kandúr elkergetett az udvarból-kertből minden más macskát, amelyek szívesen megfogták volna a golyvásokat.
A házi macska (Felis catus) többé-kevésbé szelíd vadállat, önálló viselkedésű. Megőrizte ragadozó életmódját emberi környezetben is. Gobby Fehér Gyula gyerekkori emlékei között olvasható, hogy a kismadarak védekeznek ellene, amennyire képesek:
„Néha eszembe jut a vörösbegyek rémülete, mikor a Marci macska megközelítette a fészküket. Azt hitték, hogy az áfonyabokor aljában teljesen védettek lesznek. Sűrűre szőtték a fészket, volt abban moha is, meg gyökerek, ágacskák, szőr, fűcsomó, madártoll, olyan volt, mint egy vörösbegy-álom, mint egy vörösbegy-palota, kicsi kastély a fiókák részére. Aztán a Marci mégis kiszagolta, hol kell vadászni. A tojó egészen megvadult a macska közeledtére. Hisztérikusan támadott. Veszélyesen közel szállt a macska fejéhez. Szinte lecsapott rá, pirregett, csapkodott a szárnyával, minden tőle telhetőt megtett, hogy elcsalogassa a fészek közeléből. Párja is hetvenkedett, de ő félannyira sem közelítette meg a vadászt. Elzavartam a macskát, de a továbbiakban tehetetlen voltam. Sajnálkozva néztem, mennyire örülnek a pillanatnyi békének a madarak. Tudtam, Marci nem felejti el, hol lelhet zsákmányra. A vörösbegyek sorsa megpecsételődött.” (Ítélj meg engem)
Másfelől a macska egerészésével mindig hasznára volt az embernek a rágcsálók elleni védekezésben. Arany János egy másfajta vadászatát említi:
„Ballag egy cica is – bogarászni restel –
Óvakodva lépked hosszan elnyult testtel,
Meg-megáll, körülnéz: most kapja hirtelen
Egy iramodással a pitvarba terem.” (Családi kör)
Bár a macska háziállat, nem sokat törődik sem a gazdájával, sem a házzal. Ezért tűnt el Weöres Sándor fekete macskája, amelyet Bata Imre gondozott, amíg Weöresék nyaraltak. Amikor az irodalomtörténész visszaadta a költő házaspárnak, a cica elcsámborgott a háztól, napokig hiába jártak utána. A költő egyik macskaversének hőse saját szépségének hangoztatása mellett ugyan dicséri a gazdáját, ám annak kedvessége (?) ellenére kevésbé kíméletes hozzá; mindemellett valami férfi–nő viszony is ráérthető a kényeskedő macska és a dél piros papja kapcsolatára. Egy másik bő ötven év múltán Weöres ír is a cicák és a nők kapcsolatáról:
„Sima selymű a szőröm, karcsu a testem és fogaim hófehérek,
ezért kegyel a legmagasabb úr, dél piros papja, kilenc mély bók a nevének.
[…]
Ott tipródtam az ölében én, karmom a húsába mélyedt,
dél papja combján kiserkedt a vér, kilenc mély bók a nevének.”
[…]
Dél-papja zsarátnok-színü ruhát hord, a bojtok a földig érnek,
de meztelen volt, hogy ölébe vett, kilenc mély bók a nevének.” (Macska, 1931)
⁎
„Hajlós testű, fényes szemű,
a macska mindig nő-szerű.” (Macska-strófák III., 1984])
A korosodó Weöres lírájában emlékként él egykor elveszett fekete macskája:
„Macskánk gyógyítja májamat,
ráborul és meleget ad,
vérrel fűtött kis temafor,
karmos talpakkal megtipor.” (Fekete kandúr, 1979)
John Updike regényének (Gyere hozzám feleségül/Marry me. A Romance) televíziós változatáról készített interjúban a rendező mondja Sallyről, a hősnőről, a weöresi „nőszerű”-ség így van részletezve:
„Ez a nő egy macska, aki úgy gondolja, a világ arra való, hogy ő sétáljon benne és megfogja az egereket. Ha nincs egér, arrébb megy, iszik egy kis tejet, ha nincs tej, csak dorombol […]” (Bors Edit: Interjú Horváth Péterrel. Új Tükör, 1987.)
A macska és nő, a kandúrmacska és férfi párhuzam nemi szerepek hordozóiként régóta ismeretes. Egyiptomban például Basztet macskaistennőt tiszteltek, a gyermeket váró nők különösen. Szép Ernő lírájában a szerelmet macskaviselkedéssel említi:
„Éjfél lett, únom magamat
Auuu, valahol a hold alatt
Két macska sír: a szerelem.” (Huszonhét múltam)
Efféle vonatkozás fűződik a Csokonai Vitéz Mihály színjátékában is a macskához. Lipittlotty álmát meséli, amelyben két macskát látott, ezért a kettes számot is megteszi majd a lottérián. De Tipptopp úr mást tud a macskákról:
„Uram, a’ Párisi legujjabb álmos könyvek is azt mondják: a’ matska paráznaságot jegyez.” (Az özvegy Karnyóné ’s két szeleburdiak)
A macskák efféle, hízelkedésnek vélt viselkedése mellett – amikor dörgölődzésük alatt feromonokat, jelvivő hormonokat, ösztönző anyagokat juttatnak valakihez, valamihez – játékosságuk is verset kapott:
„Víg kecses albinók, kedves puha gömbölyegek, kis
hószinü ifjú cicák,
jó lett volna a nyár örömében, a sok sürü zöldben
játszani még veletek.
nézni, amint fontos pofikával a zúgva keringő
nagy darazsat lesitek […]” (Két fehér macska sírjára)
A kutya-macska barátság is megvan az 1977-ben (!) írott Weöres-versben, amelyik kapcsán anekdota kering, amely szerint a vers szerinte békeharcos, illetőleg közéleti, ugyanis ezek hiányával támadták a költőt az ún. szocializmus korában:
„[…] baktat hat vad vak bak macska,
sok pettyes láb, száz karmocska.
jobb át, balra át,
agyon marjuk a kutyát,
nyiáu-úu!
Nyávogj, nyávogj nyavalyás macska,
pisszegj, pisszegj pikulás macska,
aki beteg pikulálhat,
szedjen macska-pilulákat.
Hátra arc, nagy kudarc,
nem marunk[,] ha te se marsz,
nyiáu-úu! (Macska‑induló)
Füst Milán az ifjúkori élete velejárói voltak a macskák, idősebben azt látja, hogy a világ, a macskák nem változtak:
„Ma pénteken, január 13-dikán arra jártomban bementem a [budapesti] Dohány-utca 63 kapúján s megálltam a lépcsőházban, néztem az udvart..... A csendélet állandó: egy macska űl egy küszöb előtt s ugyanolyan-féle feketefoltos, mint az én macskáim voltak. […] (S a macskák ugyanaz a fajta, mint az én Micim volt. Biztos, hogy az ő ivadékai, rokonsága. Tiz macska-generáció az egész azóta.)” (Teljes napló)
A (nagy)városi macskákat Szép Ernő is megjelenítette kétféle állapotban is:
„A macska nyújtózott a gangon
Az udvarban figyelt a tyúk” (Meszelés)
⁎
„Fájdalom, beteg cicák fájdalma, kik soványak és vajúdva hánynak, jaj fájdalom.” (Jaj fájdalom)
A világ ilyetén rendje ellen manapság állatorvoshoz fordul a cicatartó, de a sors befolyásolhatatlansága másként is kitűnik macskasors (és embersors) kapcsán, például Radnóti Miklós lírájából:
„Írtam, mit is tehetnék? A költő ír, a macska
miákol és az eb vonít s a kis halacska
ikrákat ürít kacéran.” (Második ecloga)
Füst Milán a szecesszióra jellemző elvágyódással képzelt világot ír le, ahol az árnyak (szellemek?) óriás macskaként járnak. Nagymacskák-e? Vagy csak nagyra nőttek az áldott völgyben, mindenesetre mások, mint Thomas Stearns Eliot-félék (Macskák könyve/Old Possum’s book of practical cats):
„Mindvégig szomjuhoztam itt.
Az egek tőgyét meg nem szoptam én
S hol békesség csorran a hegy alatt,
Ez áldott völgyet én nem ismerem.
Hol zöld levélen űl az elmúlás,
(Mint holmi békaporonty űl és nem szól, csendbe’ van,)
És lappangnak az árnyak is, bár minden árnyban olvad el
S az árnyak járnak jó helyen és puha talpakon,
Akár az óriás macskák.” (A völgyben)
Fentebb, Weöres-versben volt olvasható, hogy jó volna még játszani a két fehér gömbölyeg macskával. Karinthy Frigyes – aki éppenséggel kutyáról írt nevezetes költeményt (Tomi. Együgyű monológ a kutyaszívről) – karcolatában a játék komikus képtelenség módján jelenik meg a főhős álmában, viszont ez az álmok világának a groteszkségeivel közel van azokhoz a pszichikai jelenségekhez, amelyek számos irodalmi műalkotás témáját adják (például Babits Mihály A gólyakalifa című regényében a főszereplő kettőzött énjét):
„Gyomorpiszkálót, valódi angol tükörzúzót (szabad zárral), cipőtalpsorvasztót és kétoldali orrtűket igazolvány nélkül csak a jövő hónap közepétől, hajnali négy és öt között árusíthatnak a pékek. – Továbbá azt álmodtam, hogy két macska voltam, és játszottam egymással.” (Ötórai tea)
Markó Béla egy körkérdésre válaszoló esszéjében mondta: „Az összromán és összmagyar kötélhúzás, zsákfutás és lepényevés nem fog eredményre vezetni. Nem vezethet eredményre. Az erdélyiség együttlét és különlét. A különlétek együttléte.” Véleményét áttételesen a kóbor kutyák és kóbor macskák viselkedésével támasztja alá, minthogy a kutyák mindenféle körülmény ellenére kitartanak gazdájuk mellett, míg a macskák a helyhez, a házhoz ragaszkodnak:
„Az erdélyi macskákat sem szerettem. Cirmosságuk mögül ki-kisejlő ragadozó természetük riasztott. Meg a helyhez, az élettelen és lélektelen helyhez való hűségük. A napsütötte kőhöz, a szúette gerendához, a hófehérre meszelt búboskemencéhez, a megnyugtatóan változatlan erdőkaréjhoz való ragaszkodásuk. Nem is volt nekünk macskánk. Kutyánk sem volt, az igaz, de az élő emberrel való barátságuk mégis rokonszenvesebbé tette őket a szememben. Mi a megoldás? Sejtem, hogy az erdélyi kuvaszok és komondorok egészen más feleletet adnának erre a kérdésre, mint az erdélyi macskák. A gazdihoz legyünk-e hűek vagy a házhoz? S most látom, erre-arra utazgatva a világban, hogy egyre jobban megértem macskáinkat, akik – amelyek? – makacsul ott ólálkodnak a hűlő házhelyek körül.” (Az erdélyi macska)
A macskák szelíd vadállatságából talán a mi Cirmi macskánknak több volt, vagy éppen annak idején a galambok mellett szunyókálva arról álmodott, hogy két galamb volt, és turbékolt egymásnak…
