„Az ének közösséget teremt, az ének összeköt bennünket, hiszen nagyszüleink, dédszüleink is énekelték azokat a nótákat, amelyeket ebbe a daloskönyvbe foglaltunk” – mondta a miniszter. A kötetben 49 dal szerepel, az egészen régi népdaloktól a mai könnyűzenéig szinte minden alkalomhoz találnak benne éneket a diákok. Vannak köztük hazaszeretetről vagy a magyar nemzeti ünnepekről szóló énekek, katonadalok, anyák napi, pünkösdi, adventi és karácsonyi nóták, születésnapi köszöntéshez vagy udvarláshoz énekelhető dalok, valamint a búcsúzáshoz kapcsolódó darabok is.
A dalok melletti QR-kód segíti a fiatalokat, hogy az énekeket meghallgatva könnyebben tudják megtanulni, énekelni azokat.
„Szeretettel énekeljük ezeket a magyar dalokat, melyek összekötnek bennünket, melyek így tesznek bennünket határon átívelően egy nemzetté” – hangsúlyozta Hankó Balázs.