Damon Albarn már többször fellépett volna a Müpában, azonban mind 2020 májusában, mind 2021 márciusában közbeszólt a világjárvány. De megérte várakozniuk Albarn hazai rajongóinak, július 6-án ugyanis az Africa Expresszel négy kontinens ötven előadójának – többek között a Django Django, Moonchild Sanelly, a Jupiter & Okwess és Baba Sissoko – társaságában lép színpadra, akik a július 11-én megjelenő, Africa Express presents… Bahidorá című legújabb albumukkal érkeznek Budapestre. A hatodik stúdiólemezt tavaly vették fel Mexikóban, amikor a formáció először látogatott el az amerikai kontinensre, hogy a Bahidorá Fesztivál főfellépőjeként mutatkozzon be, majd további zenészekkel, énekesekkel és DJ-kkel kiegészülve a Bahidorá ősi forrásvidékén rögzítették is az új anyagot.
Az Africa Expresst 2006-ban alapították Maliban azzal a szándékkal, hogy a helyi muzsikussztárokat olyan nemzetközi előadókkal hozzák össze, mint Fatboy Slim vagy a társalapító Damon Albarn. A kezdeményezés célja, hogy a művészek közötti egyenlőség elvét szem előtt tartva lebontsák az afrikai és nyugati zenészek közötti – földrajzi, műfaji vagy generációs alapon fennálló – határokat. A kezdeményezés szervezői kiemelték, hogy a projekt az együttműködésről és a befogadásról szól, itt minden résztvevő egyenlő, és ez teszi a produkciót semmi máshoz nem hasonlíthatóan rendkívülivé. A világszerte ismertté vált kollektívához korábban olyan ikonok is csatlakoztak, mint Paul McCartney, Björk vagy Paul Weller.
Az Africa Express így csatlakozik azokhoz a könnyűzenei és jazzsztárokhoz, akiknek köszönhetően a Müpa közönsége még nyáron sem marad világszínvonalú élmények nélkül.
Július 2-án a triphop legismertebb brit formációja, a Morcheeba mutatja be legújabb, Escape The Chaos című, tizenegyedik stúdióalbumát. Július 3-án Kurt Elling és a Yellowjackets a jazztörténet egyik legmeghatározóbb formációja, a Weather Report előtt tiszteleg: a kétszeres Grammy-díjas énekes és a fúziós jazz úttörő zenekara új zenei köntösben idézi meg a klasszikusokat.
Július 8-án Youssou N’Dour tér vissza a magyar közönséghez új albumának dalaival. Most a Light the World című lemezzel érkezik, amit Michael League-gel, a Snarky Puppy basszusgitárosával közösen készített, de a koncerten korábbi slágerei is felcsendülnek majd.
Július 9-én tizenkét év után újra a Müpa színpadára lép a jazz és a brazil zene egyik legünnepeltebb alakja, Eliane Elias, aki két Grammy- és öt Latin Grammy-díjjal büszkélkedhet. A világ több mint 78 országában koncertezett, lemezeiből több mint 2,5 millió példány fogyott. A zenefenomén Eliane már egészen korán kitűnt tehetségével, hétévesen kezdett zongorázni, tizenkét évesen már jazzszólókat írt, és alig volt tizenhét éves, amikor először indult turnéra. Herbie Hancocktól Bob Brookmeyerig számtalan alkotóval dolgozott már, zenéjében a jazzt és a brazil zenét vegyíti egyedien és egyedülállóan.
Cory Wong július 10-i koncertjének hírére a könnyűzene hazai rajongói és művelői egyaránt felkapták a fejüket. A gitáros, producer és műsorvezető internetes projektjeivel szerzett gyors hírnevet, energikus előadásmódjával hamar nagy rajongótáborra tett szert. A Müpában kilenctagú zenekarával lép fel, hogy egyedi funkybulijával mozgassa meg a közönséget.