A székesfehérvári Öreghegyi Galériában bemutatott tárlatod anyagát újabb képeiddel kiegészítve készülsz a pesti közönség számára ízelítőt nyújtani az elmúlt évtizedeid munkásságából.
A kétezres évek elején és az elmúlt öt-hat évben született képeim díszítik majd a falat. Húsz év alatt letisztultak bennem a dolgok, és javarészt visszatértem a főiskolás gyökereimhez. Sokáig realista és figurális képeket festettem, úgy mondanám, hogy – az irodalomból jól ismert, de esetemben alkotóművészeti fogalmat jelentő – mágikus realizmus ragadott magával. Befelé forduló, elmélkedő művek láttak napvilágot a kezeim között, amelyeken – szinte mindegyiken – megjelenítettem az embert valamilyen módon: néha csak árnyék, máskor teljes figura, realista alak formájában. Az újabb munkáim azonban fura változást mutatnak: monokrómabbra vettem a reálképeket.
A korábbiak secco- és freskótechnikával készültek, és intenzívek, a Pompejiből ismert falfestmények színvilágához hasonlóak, erős vörösek, és a régi latin képek hangulatát idézik. Az új képek nagy méretű, hiperreál akvarellek, amelyeket absztrakt művekkel párosítok. A képpárok együtt adják ki a teljes történetet, amit szeretnék elmesélni. Felfedeztem egy új anyagot, a rozsdát, annak csodálatos vöröses tónusát, ami a festék vasportartalma miatt ugyanolyan patinás végeredményt ad, mint egy esőben ázott vaslemez. Ehhez jöttek a fémes árnyalatok és az alig színezett fekete-fehér akvarellek.
A kiállítás címe Total Eclipse.
Remélem, senkinek sem a vámpírfilm (az Alkonyat-saga – a szerk.) jut eszébe róla! Az eclipse sok jelentést hordozó szó. Elsősorban mindenkinek a fogyatkozás ugrik be róla, de inkább teljes elsötétedés a jelentése. A napfogyatkozás szimbólumként jelenik meg a tárlaton, egész sorozatot festettem belőle. A képekbe épített fénytechnikával is dolgozom. Trükkös dolgokkal küzdök a műtermemben, mert komplex kiállításra készülök: huszonöt évvel ezelőtti és az elmúlt héten festett képek is a falra kerülnek; negyed évszázados korszakot mutatok be. A realista és a mostani képek között természetesen textúrájukban is lehet közöset találni, hiszen az alkotó nem tud kibújni a bőréből. Nem kezdtem teljesen más képeket festeni, csak másképpen próbálom megfogalmazni a jelenleg engem foglalkoztató dolgokat.
Mi foglalkoztat jelenleg?
Sokat változott a világ az elmúlt hatvan évben, és ennek tapasztalata, történései befolyásolják az embert. A napfogyatkozás témája nem azért fogott meg, mert úgy érzem, hogy itt a záróra, hanem önreflexióként. A nap bemegy a hold mögé, és egy pillanatra eltűnik, bár a sugarait még mindig látjuk. Az ember kicsit eltöpreng: mi lenne, ha minden elsötétedne. De ez csak szimbólum, és bárhogy érthető. A nap végül mindig előbújik a hold mögül. Ez a körforgás, pillanatnyi magamba fordulás nem negatívan, hanem az elmélyedésemre utalva jelenik meg az új képeken.
A tárlat mellett új, tőled megszokott látványos előadásra is készülsz.
Egy új Wildhorn-musicalt, a Wonderlandet készítjük elő gőzerővel. A közeljövőben mutatjuk be; hogy hol, az még titok. A sztorija az Alice Csodaországban című mű alaptörténetéből indul ki, és feltűnnek ugyan benne az eredeti mesefigurák, de mai történetről, aktuális problémákról és társadalmi helyzetekről beszélnek jókedvűen, szórakoztatóan, izgalmasan, modern megvalósításban.
Mit viszel tovább magaddal leginkább a múltadból?
A kreativitást, ami szerintem az egyik legfontosabb emberi tulajdonság. Mindenre nyitottnak kell lenni. Egész életemben váratlan dolgok alakították a sorsomat. A sors az, amiben a legjobban hiszek; hogy az mindig jó úton vezet, és ezért hálás vagyok. Minden rossznak, ami esetleg velem történt, megvolt a maga tanulsága, és még akkor is fontos volt a későbbiekre nézve, hozzáadott az életemhez, ha akkor fájdalmat, értetlenséget okozott. A legjobb múzsa a sikertelen produkció. Ahhoz, hogy tovább tudjon haladni, az életnek néha arcul kell csapnia az embert. Nem vagyok az eredményeivel megelégedő típus, kifejezetten kritikusan viszonyulok magamhoz, és mindig újabb kihívásokat keresek. Szeretek ebben az országban élni és alkotni, még ha nem is mindig könnyű a dolgokat menedzselni. De a kreativitás, a megtartó baráti közeg meg a család, amelyek nélkülözhetetlenek a számomra, mindig erőt adnak a továbbiakhoz. Bármekkora művésznek tartja magát az ember, ezt megfelelő háttér nélkül képtelenség csinálni.
