Vincze Máté úgy fogalmazott: a kultúra építőköveit a művészek hozzák létre, és a közgyűjtemények azok, amelyek ezeket tárolják, és időről időre előveszik, népszerűsítik. Mint mondta, Czimra Gyula nem törődött azzal, hogy életében saját magát és művészetét népszerűsítse, egyszerűen csak érdekelte a művészet, a tanulás, folyamatosan képezte magát, és ezáltal egy különleges festőjévé vált a magyar kultúrtörténetnek.
Kiemelte: Magyarország ugyanolyan nagy „kultúrajándékkal” rendelkezik, mint a klasszikus nagy kultúrnemzetnek számító Olaszország vagy Franciaország, de ez a kultúrkincs felelősség is, ennek az ápolása nagyon fontos, „ez a büszkeségünk és az identitásunk alapja”.
Fontos mérföldkő, hogy a Magyar Nemzeti Galéria nagyszabású Czimra-életmű-kiállítást rendez, hiszen Czimra Gyula az egyik legegyénibb hangú művész a 20. századi magyar festészet történetében – emelte ki Vigh Annamária, a galéria általános főigazgató-helyettese. Hozzátette: a tárlat az alkotó mintegy 180 alkotását, az életmű csaknem felét bemutatja, amelynek jelentős része a múzeum saját gyűjteményéből való.
A kiállítás átfogó, minden alkotói periódusra kiterjedő képet nyújt a művész sajátos képi világáról, és mindezt a tudományos igényű, új szemléletű katalógus is alátámasztja, amely a források felkutatásának igényességével elemzi Czimra művészetét, keres támpontokat belső világának megértéséhez, de olyan kuriózumokat is feltár, mint a Czimra házaspár mindennapjaira rávilágító háztartási naplók elemzése – emelte ki Vigh Annamária.
Kolozsváry Marianna művészettörténész, a tárlat kurátora az Árnyék nélkül címre utalva úgy fogalmazott: Czimra Gyula egész életében árnyékban élt. Zárkózott, visszahúzódó ember volt, szegény családban nőtt fel, géplakatosnak tanult, majd műszakirajzoló-végzettséget szerzett. Előbb az Iparművészeti Iskola rajztanfolyamára járt, majd 1923-ban Párizsba ment tanulni. A biztos megélhetés miatt a Renault-gyárban helyezkedett el fémipari munkásként, mellette tanulta a festészetet. Franciaországi tanulmányútját nagybányai és szentendrei tartózkodás követte, majd 1934-ben feleségével együtt Rákoshegyen telepedett le, és itt élt 32 éven át, élete végéig. A negyvenes évek második felétől haláláig szinte teljes visszavonultságban festett.
„Óriási hittel, kitartással valósította meg önmagát, bár a sors nem volt kegyes hozzá, hiszen életében összesen két önálló kiállítása volt, egyik pályája kezdetén, egy kis párizsi könyvesboltban, egy másik pedig 1967-ben Rákosligeten, szerény körülmények között, két évvel a halála előtt” – idézte fel a kurátor. Hozzátette: az utókor is hálátlan volt vele, hiszen ismertségben, elismertségben még mindig nincsen a megérdemelt helyén. „A most megnyíló kiállításunknak és az azt kísérő albumnak is az a legfőbb küldetése, hogy Czimra Gyula elfoglalja az őt megillető helyet a magyar művészettörténetben, hogy előjöjjön az ismeretlenség sötétjéből, hogy a hátsó sorból és a takarásból kilépve megmutathassa magát a fényben, árnyék nélkül” – zárta gondolatait.
Czimra Gyula (1901–1966) alkotásainak zömét az 1920–1930-as és az 1950–1960-as években készítette, életművének nemzetközi mércével mérve is kiemelkedő részét életének utolsó tíz évében hozta létre. A kiállítás hat szekcióban mutatja be az életművet. Az első az 1924 és 1928 közötti párizsi évekre fókuszál, a második az 1929 és 1933 közötti szentendrei periódust tekinti át, az 1938 és 1954 közötti években készült képekből a festészettől visszavonult, Rákosligetre költözött művész világa rajzolódik ki, az azt követő rész pedig az 1955 és 1957 közötti évek kevés színre redukált, geometrikusan letisztult kompozícióit, valamint a szűkebb otthon csaknem üres képeit mutatja be. Az ötödik részben láthatók az életmű legfontosabb képei, a városlátvány szerkezetére összpontosító ábrázolások, a csendéletek és az enteriőrök, az utolsó szekcióban pedig az 1960 és 1965 közötti, a teljes absztrakció irányába mozduló munkák kaptak helyet.
