Mégis mit jelent a hodohodo?

Képző

A különleges japán kifejezésen az „éppen elég” fogalmát értjük. Azt a gondolkodásmódot, amely értelmében azért nem hoznak létre teljesen kész terméket, hogy azt majd a felhasználója alakíthassa saját ízlésére. A japán designtervezést meghatározza ez a nyugati gondolkodástól távol álló filozófia, ugyanúgy, mint a természetközeliség, a hagyománytisztelet és a környezetkímélés gondolatvilága. Az MNMKK Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum kiállításán jártunk.

Kiváló példája a hodohodo gondolkodásnak az Omochi Mini 2018-ban tervezett játszótéri eszköze, amely arra inspirálja a gyermeket, hogy maga döntse el, éppen mit játszik a két lépcsőfokkal ellátott piros kavics formájú eszközzel. Használaton kívül pedig akár művészeti alkotásnak is tekinthető a játék.

OMOCHI MINI. Fotó: Budai Kriszta / Kultúra.hu
Omochi Mini

De szerepel a kiállításon a japán designtervezés egyik legközismertebb darabja, a sinkanszen, a szupernagy-sebességű vonat, amely a japán high-tech egyik legismertebb példája, látható modern kialakítású pálcika-evőeszköz vagy batikolt sál is. A designtermékeken keresztül megismerhető a felkelő nap országának kultúrája, gondolkodásmódja, a korszak globális kihívásaira adott válaszai.

A Japan Design Today 100 kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ – Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban látható. Ez a tárlat először 2004-ben hódította meg a világot, majd tíz évvel később ismét világturnéra indult. A mostani a harmadik válogatás, amely 100 + 10 designterméket sorakoztat fel, ezek többsége a kétezres években született. Ám a tárlat része több korábbi ikonikus tárgy is, amelyek a japán design főbb állomásait, a történelmi fejlődés útját reprezentálják.

Analóg lemezjátszó. Fotó: Budai Kriszta / Kultúra.hu
Analóg lemezjátszó

Már 1971-ben megalkották a poharas tésztaételt, amelyhez csupán forró vizet kell adni, a forradalmi ötlet azóta világszerte elterjedtté vált. Az először 1972-ben megjelent analóg lemezjátszók fénykora ugyan már rég leáldozott, az egykori designterméket azonban ma is használjuk: nem hiányozhat egyetlen valamit is magára adó DJ pultjáról sem.

A mindennapok termékei is felsorakoznak a kiállításon. Látható például egy 5 és 15 milliliteres, kétoldalas mérőkanál, amely olyan stabil kialakítású, hogy függőleges marad akkor is, ha lerakják és folyadékot töltenek bele. Egy újonnan kifejlesztett cipzár, amely mechanikájában nem változott ugyan, anyagában azonban immár 30 százalékig természetes alapanyagú a korábbi teljesen műanyag termékkel szemben. A hazánkban is elterjedt radírozható toll és az akvarellfestés technikáját utánzó ecsettoll egyaránt japán ötlet alapján született és terjedt el az egész világon.

Eneloop márkanéven vált ismertté az újratölthető Ni-MH akkumulátor, vagyis az újratölthető AA ceruzaelem, de japán fejlesztésnek köszönhető a tok nélküli mérőszalag, a hosszában kettéhajtható esernyő vagy manapság már a hétköznapjaink részévé vált QR-kód ötlete is.

Zsebszappanok. Fotó: Budai Kriszta / Kultúra.hu
Zsebszappanok. Fotó: Budai Kriszta / Kultúra.hu

Japán a természeti katasztrófáknak erősen kitett ország, sajnos többször sújtotta földrengés, cunami: a tárlaton bemutatnak egy papírból felépíthető térelválasztó rendszert, amely a katasztrófa sújtotta területeken pillanatok alatt tud védett, elszeparált életteret biztosítani. A Covid-járvány „mellékterméke” lett a zsebszappan, a vírus formájú pasztilla, amely éppen egy kézmosásra elegendő és bárhova magával viheti az ember, akár a zsebében is.

A japán high-tech kimeríthetetlen ötletgazdagságát igazolja az NYK Super Eco Ship 2050 névre hallgató hajó terve, amely megújuló energiaforrásokból nyert folyékony hidrogén üzemanyagcellákat és napenergiát egyaránt használ. A könnyű és stabil forma és a meghajtó uszonyok együttesen a tudomány, a technológia és a design legújabb eredményeit tükrözik.

Ám aki a japán lélek titkait kutatja, az is a sikeresség érzésével távozhat a tárlatról. A nyugati ember számára elrettentő, kilencórás kapszulahotel néven elhíresült intézmény számunkra egyet jelent a bezártsággal. A japánokban a „gubószerű otthonosság” érzését keltik ezek a pihenőterek, amelyek a rohanó hétköznapokban nyugodt visszavonulási lehetőséget biztosítanak számukra.

Ekiben. Fotó: Budai Kriszta / Kultúra.hu
Ekiben

A japán létezés részévé vált az úgynevezett ekiben is: a vasúti dobozos étel, amelyet ínycsiklandó kinézete mellett a változatossága miatt is kedvelnek a felkelő nap országában utazók: több mint kétezerféle doboz kapható.

Aki a letisztult japán formavilág kedvéért érkezik a tárlatra, az sem csalódik, tárgyak sokasága viseli magán a távol-keleti ország lelkületét, a hagyományok, a természet tiszteletét. Az egyszerű vonalak, a természetes alapanyag, a fa szépsége mutatkozik meg a kiállítás plakátján szereplő pillangó zsámolyon is, amely modern vonalvezetése ellenére is az egyik legrégebben keletkezett tárgya a tárlatnak, meglepő módon az ötvenes évekből származik.

Száztíz izgalmas tárgy, fotó, technológiai leírás várja az érdeklődőket, akik a japán gondolkodás és ötletgazdagság élményével gazdagodhatnak látogatásuk során.

A kiállítás japán kurátorai: Hiroshi Kashiwagi; Masafumi Fukagawa főkurátor, kritikus; Taku Satoh tervezőgrafikus; Yuko Hashimoto designteoretikus. A kiállítás Magyarországra a Japán Alapítványnak köszönhetően érkezett. Az MNMKK MKVM kurátorai: Németh Nóra és Veress Kinga művészettörténészek. A kiállítás megtekinthető június 1-jéig.

Fotó: Budai Kriszta / Kultúra.hu

OSZAR »