Látszatra nagyvonalú gesztussal indul a film, a leszedáltan is szexi Devon (Meghann Fahy) – aki A Fehér Lótusz második évadában Daphne Sullivant, a trófeafeleséget játssza – kap egy virágcsokrot imitáló gyümölcskosarat, és ezen úgy felhúzza magát, hogy meg sem áll a húga munkahelyéig, amely egy rejtelmes és minden képzeletet felülmúlóan trendi wellness-sziget, olyan, mintha A Fehér Lótusz-sorozat egyik luxusszállodája lenne. A szigeten senki sem szabad, legfeljebb Barnaby, a sólyom, amelyet Michaela (becenevén Kiki) röptet a végtelenbe, majd vissza, hogy aztán a madár az ablaküvegre kenődve fejezze be égi pályafutását. Devon első blikkre afféle antiszociális lúzer, aki felforgatja az ökotudatos wellnessközpontot, ahol az alkalmazottak számára nemcsak a dohányzás tilos, de a szénhidrátfogyasztás is. Devon egyedül gondozza demens apját, Bruce-t (Bill Camp), ugyanis húga eltolta magától a problémát, nem válaszol az üzeneteire, helyette küldte el ezt a bizonyos gyümölcskosarat. Devonnak nem elég, hogy az apját gondozza, a főnökének a szeretője is, ami akkor is rossz státusz lenne, ha a világbank elnöke volna a pasi, de nem, Ray (Josh Segarra) egy falafelfalodát vezet Buffalóban. A hugi, Simone (Milly Alcock, ő alakította Rhaenyra Targaryent, a Sárkányok háza szőkeségét) éppen bizarr karrierjét építi a sziget Cliff House-kastélyában, ahol olyan szoros a kapcsolata főnökével, Michaelával, hogy elmosódnak a határok a vezető és beosztott között. Néha egy ágyban alszanak, Simone gyakorlatilag Michaela klónja, maga a tökéletes asszisztens, aki még a rágóját is átveszi tőle, miután megcsináltak egy rituális szájszagtesztet. A film remekül applikálja a kortárs dumákat (insta öribarik lettünk közös tudattal, te csak a fuckboyom vagy), és reflektál korunkra, például a karikatúraszerű táplálkozási hóbortokkal.
De előbb oda kell érnie a szigetre, másnaposan, a gyümölcskosárral a kezében, éppen az őrszobáról szabadulva, olyan dresszkódban, mintha a Led Zeppelin groupie-ja lenne, csak éppen kölcsönadták Mick Jaggernek. Innen szép nyerni, és Devonnak részben sikerül is. Míg hajója a szigetre ér, mindenképpen rá akar gyújtani, de ez csak úgy jön össze neki, ha a hajókabinban lefurulyázza a kapitányt, és később másokat is, ugyanis Devon alkoholbeteg, és úgy gondolja, a szex az alkoholizmus megfelelő terápiája. Már ebből is látszik, milyen felfordulást csinál majd a szigeten, ahol a vendégek elegáns kosztümökben temetik el Barnabyt, a sólymot. Ez a jelenet Az éhezők viadala szériát idézi, a többi pedig főleg A Fehér Lótuszt és a Hatalmas kis hazugságokat. A szigeten Devon rájön, hogy a húga valójában áldozat, fogoly, végletekig manipulált nő. A film nemcsak a testvérpár konfliktusára fókuszál, hanem a szálakat mozgató Michaela és férje, Peter (Kevin Bacon) viszonyára is. Sokáig nem tudjuk, hogy a férfi megcsalja-e az asszonyt, vagy sem. Persze Kiki azt szeretné, ha megcsalná, mert válni szeretne, és csak akkor kap milliárdos férje vagyonából, ha félrelépés miatt romlott meg a kapcsolatuk. Gyűjti is bőszen a bizonyítékokat ellene, még Simone-nak is követnie kell a férfit. A személyzet egy része Peter titkos bajtársa, a másik része Kiki embere.
A sziget tehát maga a látszatvalóság, ami nem is akar valóságosnak tűnni, hiszen itt a megszállottsággal felérő madárkultusz olyan, mintha valami sajátos vallás része lenne. Ezen a ponton a sorozat lehetne szektathriller is, sokáig lebegteti is ennek lehetőségét, de aztán ezt nem tudják megépíteni, így idővel elengedik a lehetőséget. Ahogy gyilkosság sem történik, hiába sejteti a film, hogy Kiki megölte Peter előző feleségét, és egy ideig azt hisszük, hogy Simone szeretőjét is az empátiát bűbájként alkalmazó Kiki tette el láb alól. De aztán a férfi előkerül. Márpedig a be nem teljesült ügymenet a legtöbb esetben csalódást kelt a filmekben. Itt is, amikor sokan azt gondolják, hogy a madaras wellnessvallás mögött mondjuk valami mélyállami összeesküvés rejlik, perverz republikánusokkal. De kiderül, hogy nincs itt semmi látnivaló, Kiki csak arra használja férje pénzét, hogy felkarol embereket, akiket örök lekötelezetté tesz, mert irányításmániás, és számára afrodiziákum a hatalom gyakorlása, a manipulálás, a függőségi helyzet kiélvezése. A film lehetne anyathriller is, hiszen Kiki mindenki együttérző pótmamija, arról nem beszélve, hogy a valódi anyák nagyon is hiányoznak a szereplők életéből. Kiki gyerekkorában veszítette el anyját, ahogy a testvérpár is még gyerek volt, amikor édesanyjuk öngyilkos lett. A film tekervényes gondolatmenete szerint az, hogy Simone ült az autóban, amikor anyjuk öngyilkos lett, azt bizonyítja, hogy a mami Simone-t szerette jobban (akit éppenséggel szintén meg akart ölni), nem Devont, akire örökül akarta hagyni az elviselhetetlen és traumatikussá tett életet.
A Szirének legértékesebb pillanatai azok a lélektani mozzanatok, melyek az önszeretet és öngyűlölet tárgykörét érintik. Amikor Devon dühösen azt mondja a szeretőjének, hogy „te vagy, akihez akkor nyúlok, amikor gyűlölni akarom magam”, nos, akkor esik le, hogy a film viszonyrendszereiben sokkal több van, mint amit végül megmutatott a stáb. Az sincs kellően feltárva, hogy a személyzetből mindenki gyűlöli Simone-t, akit az őt gyalázó chatszobában cincálnak szét a kertészek és a szakácsok. Valójában nem őt kéne gyűlölniük, hanem Kikit, hiszen Simone csak főnöke utasításait hajtja végre, de az utálat sokszor alulpozicionál. Könnyebb ugyanis egy szerencsétlent gyűlölni, mint az erős embert, akitől a fizetést kapjuk. Ezt sem fejti ki a sorozat, pedig izgalmas lélektani szituáció. A Szirének ugyanis mindent akar, és néha burleszkszerű, túlzó jelenetekkel próbálja oldani azt, amit drámai módon is be lehetne mutatni. Devon dögös csajszivá alakul át (ami nem illik a karakteréhez), és felpróbál vagy tíz ruhát, hogy olyan legyen az a jelenet, mint egy harsány Katy Perry-videóklip, csak azért, hogy a nézők kifújják magukat, és nehogy sok legyen a lélektani drámából. Minden szereplő izgalmasabb személyiség annál, mint amit a Szirének láttat belőlük, Simone például jogi diplomát akart, de aztán olyan szinten azonosult főnök asszonyával, hogy önmagát teljesen feladva a főnöke „bugyiillatosítója” lett, és ő segít megírni Kiki férjének a szextingüzeneteit, miközben mindkét nőt csak a gazdagságpornó hajtja. A gyerektelen Kikit a még több pénz, a még nagyobb hatalom érzése, míg Simone semmi másra nem vágyik, csak a kényelmes, felszínes, gondtalan életre. A Szirének kellemes, szórakoztató tanulmány az osztálykülönbségekről, arról, hogy nem árt megtanulnunk, mivel tartozunk a családunknak, azok után is, hogy elváltak az útjaink. És arról is szól a sorozat, hogy mivel tartozunk karrierista és mártír énünknek.
