Indián lóháton
Csibész mosollyal mesélte,
skalpolnak az apacsok.
A vadnyugat hősévé vált
pár száz oldalra.
Még nem volt allergiás,
se másnapos.
Lóháton érte az este,
ragura betért nagyanyja
házába. Talán marad éjszakára.
Ha kell, megvédi a kertet,
leszedi az asztalt, riadót fúj,
rohamot vezet.
Meghúzza a kantárt,
fegyvert olajoz, betereli
az állatokat, pipát piszkál,
berúgja a lengőajtót,
behozza a postát,
kiviszi a szemetet.
Skalpokat gyűjt és
mindenkit eltemet.
Éhes halak
Más friss ruhában jár és
ropog foga alatt disznók
bőre. Csapra veri a legkeserűbb
óbort, fojtós neki a sült.
Én gyönge fialás lettem.
Beteges, félős, válogatós, de
maradékon is elvagyok.
Az idő, amit tánctanulásra,
éneklésre fordítottam,
nem létező tudományok
helyett, visszahúz és
különben is jelentéktelen.
Kávézóban ülök,
itt van Descartes, turmalin
színű tengerről mesél.
Asztalánál monoklis halak
cilinderben szivaroznak.
A féldrágakövek elegáns
mosolyt csalnak arcukra.
Mindent elhisznek. Ez sem
számít. Holnap ilyenkorra
elvitte őket a dagály.
Jelenet egy filmből
Két meggysör után Csáthról mesélek
hazafelé, aztán hozzáteszem,
sosem voltam ilyen szerelmes.
Régi filmekben ilyenkor még
szól a narráció, halk zene és
az elbeszélő levon egy korai,
elhamarkodott következtetést.
Kisétálunk a képből. Későbbi
snitteken te beszélsz. Könnyed
szavakat használsz, nyár van.
Gyümölcsös-édes hangod nem
illene téli jelenetbe.
