A tűzoltók a harci cselekmények miatt nehezen tudták megközelíteni az épületet. Október 24-én déltájban, amikor az első csapás történt, csak egy tűzoltóegység tudott a múzeumhoz eljutni. Este újabb tűz ütött ki, de a szakemberek akkor nem tudtak beavatkozni, csak október 25-én hajnalban, a negyedik riasztás után sikerült több egységnek a helyszínre érkeznie, mikor már az ásványtár, az Afrika-kiállítás és a tető is égett. A tüzet kora délutánra sikerült eloltani, de kiújult, és a 25-éről 26-ára virradó éjjel elérte az őslénytárat, ahol hajnalig tombolt – tudhatjuk meg Papp Gábor a Nemzeti Múzeumban pusztító tűzvész előzményeit, körülményeit és következményeit feltáró, 2016-ban, az Annales Musei historico-naturalis hungarici 108-as számában publikált írásából.
Papp Gábor egy másik, még megjelenés előtt álló, kéziratban olvasható tanulmányában a Baross utcai épületben pusztító tűz körülményeiről ír: „1956-ban a Baross utca 13. számú – akkor az eredeti állapotában lévő, tehát háromemeletes – épületben működött a Magyar Nemzeti Múzeum Természettudományi Múzeum főigazgatósága, állattára, embertani tára és központi könyvtára. A Rádió körüli harcok által megkímélt épületet november 5-én, a második szovjet intervenció során, találat vagy találatok érték, aminek következtében a legfelső (III. emeleti) alkoholos gyűjteményekben (hüllő- és kétéltűgyűjtemény) tűz ütött ki, és rohamosan terjedt lefelé.”
Ez a cikk a Magyar Kultúra magazin 2025/4. számában jelent meg. Fizessen elő a lapra, hogy első kézből olvashassa!
Mi égett el a Nemzeti Múzeumban? című cikkében Mihályi Ferenc 1957-ben az Élet és Tudomány hasábjain ismerteti, hogy „A hüllők és kétéltűek gyűjteményében robbantak a lövedékek. Az itt levő sok ezer alkoholos üvegben őrzött gyűjtemény meggyulladt és a kiömlő, több mint 20 000 liter alkohol pillanatok alatt lángtengerré változtatta az egész épületszárnyat. A tűz átterjedt a szomszédos halgyűjteményre, ahol mintegy 3500 gyűjteményüvegben szintén tömény alkohol volt. A szomszéd ház lakói vödörláncot alkottak és így segítettek a tűzoltóknak a tüzet oltani. A lepkegyűjtemény ajtajai és ablakai már lángban állottak, már a bútorzat is égni kezdett. Mégis sikerült a tüzet eloltani és a 400 000 darabból álló lepkegyűjteményt megmenteni, így is az épület közel egyharmada pusztult el a benne levő gyűjteményekkel együtt.” Ugyanebben az írásában jegyzi meg: „A második világháborút, Budapest ostromát a gyűjtemény ládákba csomagolva, a múzeum pincéjében sértetlenül vészelte át, pedig az épület a mainál sokkal súlyosabb sérüléseket szenvedett. Most azonban a hirtelenül kirobbant forradalom a múzeumot teljesen készületlenül érte, lehetetlen volt az anyag védelméről gondoskodni.”
Matskási István, a Természettudományi Múzeum Állattárának munkatársa, később a múzeum főigazgatója (1986–2013) szóbeli közlésére hivatkozva Papp Gábor arról ír, hogy a tűz oltását először – az épület földszintjén, a később vendégek elhelyezése számára átalakított helyiségekben lakó – Egyed János gondnok és felesége kísérelte meg, majd az időközben beérkező néhány múzeumi munkatárs és a környező épületek lakói is bekapcsolódtak az oltásba, így sikerült valamennyire visszatartani a tűz még gyorsabb továbbterjedését a tűzoltók megérkeztéig.
A szabadságharc idején keletkezett tüzekben a Föld- és Őslénytár mintegy 140 ezer leltári tételes gyűjteményének 80 százaléka megsemmisült, több száz kéziratos földtani térkép lett oda, elpusztult a rendkívül értékes, 18. századi alapműveket tartalmazó könyvtár, elégtek a tárak mikroszkópjai, műszerei, leltárkönyvei, több kutató elkészült dolgozatának kézirata is a tűz martalékává vált. Az Ásványtár esetében csak a kiállítás vitrinjeiben és az alattuk lévő fiókokban tárolt ásványok vészelték át lényegében sértetlenül a katasztrófát, a 200 ezer tételből álló gyűjtemény 80 százaléka megsemmisült. „Az Ásványtár és az Őslénytár gyűjteményében keletkezett kárt 200, illetve 80 millió forintra, mai értéken mintegy tíz-, illetve négymilliárd forintra becsülték. E számok nyilvánvalóan csak elméleti jelentőségűek, hiszen a gyűjtemények szó szerint felbecsülhetetlen értéket jelentettek (egy másik korabeli számítás például az őslénytári anyagban okozott kárt 28 millió dollárra tette), azt azonban jól mutatják, hogy az ásványtári gyűjteményben sokkal nagyobb érték pusztult el, mint az őslénytáriban” – olvasható Papp Gábor 2016-ban publikált írásában.
Kecskeméti Tibor 2016-ban Tűzvész a múzeumban című írásában szemtanúként, mint az akkori munkatársi gárda utolsó élő tagja idézi fel az 1956-os eseményeket, és dolgozatában a helyreállítási munkálatokra is kitér. Arról is beszámol, hogy a múzeum vezetősége a pusztulás után segélykérő levelet küldött az UNESCO-nak, az ICOM-nak (International Council of Museums) és mintegy száz külföldi természettudományi gyűjteménynek. A világ minden tájáról érkeztek adományok, köztük meglepő módon a Szovjetunióból is. A nemzetközi összefogás eredményeként jelentős mennyiségű tárgy- és könyvadomány segítette a gyűjtemények részleges újjáépítését, de felbecsülhetetlen értékű, pótolhatatlan ritkaságok vesztek oda. Mint írja: „Sorsunk és történetünk egy kissé a mítoszok főnixmadarát is idézi, mely élete végén elhamvadt, de aztán hamvaiból újjászületett.”
