Az alsó-ausztriai Morva-mezőn fekszik az egykori hadvezér rendkívül tetszetős, több mint 70 hektáron elterülő birtoka, amely két kastélyból: az impozáns Schloss Hofból és a mintegy másfél kilométerre lévő, kisebb Niederweidenből áll. – Savoyai Jenő 1725-ben vásárolta meg az itt fekvő egyemeletes reneszánsz erődöt, amelyet a kor népszerű építésze, Lucas von Hildebrandt tervei alapján vadászkastéllyá alakított – összegzi a történetet Orbán Zsolt, a kastély marketingigazgatója, aki ezúttal idegenvezetőként kalauzol bennünket körbe. Több mint nyolcszáz mesterember dolgozott az épület bővítésén és a hétteraszos barokk kastélykert kialakításán.
„Piszkos, kétes erkölcsű fiúcska, akitől semmi jót nem lehetett remélni” – fogalmazott az ifjú Savoyai Jenőről a Napkirály udvarának krónikása. Apja korán meghalt – ráadásul valamilyen gyanús mérgezésben –, anyja életvitele pedig jócskán hagyott maga után kívánnivalót, a Napkirály első ágyasa volt. Az ifjú Savoyai katonai ábrándokat szövögetett, ám XIV. Lajos elutasította erre vonatkozó kérését, az anekdota szerint fel volt háborodva Savoyai pimaszságán, és a stílusát sérelmezte. A herceg ezért úgy döntött, hátrahagyja a francia udvart – állítólag női ruhában szökött el –, és felajánlotta szolgálatait Habsburg Lipót császárnak, aki a török megszállás miatt szorongatott helyzetben volt.
A kastély kiállításán láthatjuk Savoyai Jenő portréit, és – ahogyan mindegyik leírásban – a képeken is szembeötlő a karakteres orr, és ami nem látszik, hogy hadvezér létére mintegy másfél méteres magasságával kimondottan alacsony férfinak számított. A tubákosszelencéket nézegetve Orbán Zsolttól megtudjuk, hogy Savoyai az öltözködésére nem volt igényes, a tubák iránti rajongása az arcán és a ruházatán egyaránt nyomokat hagyott.
A katonaság gyors felemelkedést kínált számára: 27 évesen már tábornok, 30 évesen pedig marsall volt, majd a császári csapatok főparancsnokaként küzdött a török seregek ellen. A haditanács elnökeként komoly befolyással rendelkezett az udvarban, és hogy megőrizze kiemelt pozícióját, komoly informátori hálózatot működtetett. Főparancsnoki pozíciója miatt sok időt töltött a harctéren, és nem is tartózkodott az összecsapások sűrűjétől: a kiállításon látható páncélmellényén még a golyónyomok is jól kivehetőek.
Élete során három császárt szolgált: I. Lipótra atyjaként tekintett, I. Józsefet – akinek idején az ő befolyása is kiteljesedett – barátjaként emlegette, míg VI. Károlyt szigorú uraként tartotta számon. A francia származású osztrák hadvezér, aki magyar nemes lett – idézi idegenvezetőnk a bonmot-t.
Bár a kiállítás címe, Jenő a herceg álarca mögött felkínálja a lehetőséget a Savoyai privát életébe való betekintésre, erről valójában keveset tudunk. A társaság pletykafészkeinek megvolt a véleménye a nőktől tartózkodó agglegényről, azonban semmi nem bizonyítja, hogy bármilyen más kapcsolatot fenntartott volna, néhány fontos barátja közt pedig két nő is akadt – Stratmann Eleonóra és a „szépséges Lorin”: Batthyány Eleonóra. A megházasítási kísérleteknek makacsul ellenállt, így az ismerősi kör hamar letett erről.
Érdeklődése roppant szerteágazó volt: hatalmas műkincsgyűjteményt halmozott fel, és 15 ezer könyv, köztük 237 kézírásos mű birtokosa volt. „Könyvkészletem elegendő művel rendelkezik ahhoz, hogy ne unatkozzam” – fogalmazott egy levelében. A pénzt sem sajnálta ezekre: a tárlaton is látható – holland művészek által rajzolt – atlasz hatezer guldenbe került, miközben egy szobalány éves fizetése nyolc gulden volt. Savoyai – bár magának való ember lehetett – kiterjedt levelezést folytatott, például a kor meghatározó filozófusaival, Rousseau-val, Voltaire-rel és Leibnizcel. A gyűjteménye később az Osztrák Nemzeti Könyvtár állományának gerince lett.
Érdekelték az egzotikus növények és állatok: a később ismertté vált schönbrunni császári állatkert gyűjteményét az ő állatparkjának egyedei alapozták meg. Két óriási üvegházat tartott fenn a birtokon: egy fűthető és egy hideg orangerie-t, amelyben növényritkaságokat őrzött, és nagy gonddal gyarapította a gyűjteményt. Bepillanthatunk a fűthető üvegház alatt húzódó keskeny alagútba is, amely a szükséges meleget biztosította a trópusi időjárást kedvelő fajtáknak.
Mivel Savoyai nem házasodott meg, igyekezett bátyja gyermekeit előnyös pozíciókhoz juttatni a Habsburg-udvarban. Ám unokaöccse és annak fia halála után – rendelkezés híján – a vagyon addig kolostorban élő unokahúgára, Anna Viktóriára szállt, aki két év múlva – a Schloss Hof páratlanul szép kápolnájában – hozzáment egy nála 19 évvel fiatalabb herceghez, és neki ajándékozta a kastélyt. A válásuk után a tékozló életmódot folytató férfinak további pénzre volt szüksége, így többnapos ünnepségen mutatta meg a kastély erényeit a lehetséges vevőknek, köztük a császári párnak. Mária Terézia egy évvel később mindkét kastélyt megvásárolta, és kora ízlésének megfelelően alakította át. A kastélyban ma is látható a férje halála után számára berendezett özvegyi lakosztály, illetve fia, II. József császári lakrésze. De ez, ahogyan a későbbi enyészet és felújítás – már egy másik történet.
A lenyűgöző kastélypark is számos izgalmas látnivalót kínál: nem csupán a kilátás páratlan, hanem a májusban éppen télből tavaszba forduló park több tízezer virága is. Nagy csodálkozásunkra a park tele van ürgékkel, és míg a felső részen ijedősek, a hintóval kocsikázás bizonyos szakaszain barátságos közelségből szemlélik az elhaladókat. A kastélyokat évente 200-300 ezer látogató keresi fel, többnyire osztrák és szlovák vendégek, a magyar látogatók száma az utóbbi években gyarapszik, éppen ezért minden hónap első vasárnapján és ünnepnapokon magyar nyelvű tárlatvezetést is tartanak.
Fotó: Csákvári Zsigmond / Kultúra.hu
