Táblákat esetleg fölszögeltek, és azt írták rá piros betűkkel: Tiszta udvar, rendes ház. Vagy fölragasztották Epokittal a tyúkól melletti, fóliás esküvői sátrakra. Isten hozott – hívogatta a színes felirat a lagzi népét. Tábla lógott az iskola falán, a tanári asztal mögött. Mozdíthatatlan volt, tekintélyes, mint a párttitkár, aki úgy ült az úttörőavatáson, a salakos iskolaudvar félárnyékában, mintha ő lenne Czinege Lajos hadseregtábornok. Táblát csak kivételes esetben vittek.
Stréber az, aki május 1-jén táblát cipel. Stréber az, aki rábeszéli az apját, hogy készítsen madáretetőt, amit majd az osztály ablaka mellé helyeznek ki a cinkéknek, mint egy képzeletbeli Donászy Magda-versben. A Fiú nem cipelt táblát, nem készített az osztálynak madáretetőt, ki nem állhatta a strébereket, de amikor lampionos felvonulás volt május elsején, apja elemmel működő, villanykörtés lampiont csinált neki, mert nem akarta, hogy csóvaként lángoljon az úttörő lampion.
Amíg a Fiú vonult, végig azon gondolkodott, hogyan tudná rászerelni a biciklijére a világító lampiont, pedig tudta, hogy esőben elázik, vagy leszereli valaki, míg beszalad az ABC-be. A vonuló gyerekek felszalagozott botokkal és hurkapálcás zászlókkal hadonásztak, lobogott minden, mint a lányok haja, amikor szaladnak haza a sarki srác diszkótól hangos házától, mert apjuk egy szál atlétában, élére vasalt szövetnadrágban mérgesen a karórájára mutogat. De leginkább olyan volt a vonulás, mint egy pályaválasztási expó, azzal az üzenettel, hogy maradj itthon, dolgozz helyben, itt vonul az összes vállalat, az Asztalosipari Ktsz, a Kenyérgyár, a Digesztor, a Szövöde, a Tésztagyár, a Varroda, a MOM, az olajosok, az összes tsz, a Május, a Dózsa, a Petőfi.
Május 1-jén a nyolcadikos lányok piros pöttyös miniszoknyában, térdig húzott fehér zokniban járták a körtáncot a párt pódiuma előtt, a barkót és szakállt viselő focisták tengerkék melegítőben figyelték őket, mögöttük is iskolás lányok, szintén pöttyös miniszoknyában, orgonacsokrokat rázogatva köszöntötték a tavaszt. A kisvárosban a május 1-jei felvonulás nem a munkásosztály nemzetközi seregszemléje volt, amikor mindenki magasra emelte Lenin zászlóját a békéért és a haladásért vívott harcban. Május 1-je tavaszköszöntő ünnep volt, amikor betolták a fagylaltospultot a Fényes presszó bejárati ajtaja mellé, a diszkó után már ki lehetett menni a Béke parkba smárolni, miközben a felszabadulást jelképező daruszoborig visszhangzott az Eye of the Tiger refrénje. Eljött a tavasz, ilyenkor a cigi is jobban esett szombat éjszaka a focipálya lelátóján.
Eljött a tavasz, és a nyolcadikos srácoknak meg kellett ünnepelniük a tizennegyedik életévüket, és azt, hogy felvették őket a szegedi Ságváriba, a Tömörkénybe vagy a békéscsabai autószerelő-szakközépbe. A Gúnya együttes koncertje utáni utcabálon berúgtak három üveg sörtől, mintegy kötelező jelleggel, azzal a teljesítménykényszerrel, ahogy a honvédelmi napon lefutottak a határ mellé, az olajosokig. Hömpölygött a tömeg, egy napra a kisváros nagyváros lett, a felvonulók mögött esküvői zenekar húzta a taktust, énekszóéstáncköszöncse. Mint egy délelőtti lakodalom, amelyre mindenki hivatalos volt, csak nem egy csirkecombot adnak ki a bordó színűre kőporozott parasztház ablakán. Virslit, és egy üveg kőbambit osztogattak a Takarékszövetkezet előtti katonai sátorban, komoly vitákat folytatva arról, hogy a zöld üveges finomabb-e, vagy a barna palackos.
A kisvárosi körmagyarban utánuk vonult a József Attila Művelődési Központ Nemzetiségi Táncegyesületének csoportja, népviseletben, mintha a kubai VIT titkos főpróbája lenne az egész. Felvonult a Gépállomás is, 350-es Csepel teherautókkal, de voltak népviseletbe öltözött lovasok és fekete egyenruhás postások kerékpáron, egy pillanatra úgy tűnt, hogy ez egy katonai parádé. Az általános iskolások a Tanulni, ez a mi feladatunk feliratú táblát cipelték, és ez majdnem olyan szégyenletes volt, mint Csöröge udvari bolond nyakába akasztott hirdetménye (Csülköt lopott) a Palacsintás királyban. Ahogy Csöröge bosszút forralt Derelye ellen (Megállj te főszakács, jössz te még az én utcámba!), úgy terveztek bosszút a matektanár ellen azok a nyolcadikosok, akik csak négyest kaptak félévkor, pedig az a jegy beszámított a felvételinél.
Csak legyen vége a nyolcadiknak, morogták, és arról fantáziáltak, hogyan kövessenek el erőszakot a tanár 1500-as Ladájának sérelmére. Lerúgják a visszapillantóját, vagy elég, ha befújják Derby borotvahabbal?
Míg a budapesti felvonulás dekorációit grafikusok tervezték, a Fővárosi Kertészeti Vállalat pedig egymillió szál szegfűre kapott megrendelést, addig a kisvárosban az általános iskolai rajztanárok készítették a táblákat. Éljen a KISZ! Éljen Május 1.! Szabad hazában tanulhatunk. Éljen a népek békés egymás mellett élése. Minden évben ugyanaz. Ha egy tábla elkészült, berakták a gépállomás raktárába, hogy aztán jövőre újból elővegyék, nem készültek újabb transzparensek, hiába tett minden évben javaslatokat a Népszabadság.
Ezek sosem: Éljen a leninizmus, korunk marxizmusa, építőmunkánk vezérlő eszméje! Éljen és virágozzék a szovjet és a magyar nép teremtő barátsága! Testvéri üdvözlet a kommunizmust építő szovjet népnek! Éljen a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom, a társadalmi haladás élharcosa! Éljen dolgozó népünk vezető ereje, a Magyar Szocialista Munkáspárt!
Ha a transzparensek felértek volna a visszaköltöző gólyák fészkéig, akkor sem izgatott volna senkit. Munkaszüneti nap volt a munka ünnepén, a Fiú apja megitta a sörét, hazaérve levette a naftalinszagú öltönyét, kivette belőle öccse tíz éve benne felejtett esküvői meghívóját, majd hátán a sárga műanyag permetezőkészülékkel nekiállt, hogy megpermetezze a krumplit, és eszébe jutott a vicc, mely szerint május elseje a kikelet ünnepe, amikor ki kellett menni felvonulni.
