Szabó Dezső nézeteivel sokan vitatkoznak, de egyvalamivel kapcsolatban kevésbé ütköznek össze a vélemények: a stílusának, nyelvezetének megítélésében. Nyelvi találékonysága, stiláris újszerűsége páratlan. Szabó Dezső kifejezőerejére azok a formák a legjellemzőbbek, amelyekkel eddig még nem élt senki a magyar irodalomban. Igaz, hogy prózája hordoz magán naturalista, sőt szimbolikus jellemzőket is, azonban az expresszionizmus jegyei, nyelvi eszközei a legjellemzőbbek. Ez az irányzat nagyobb szerepet tulajdonít a szónak, mint a mondatnak, kedveli az összevonásokat, tömörítéseket, és mindez annak érdekében történik, hogy az író a gondolatot minél közvetlenebbül tudja átadni, minél jobban tudja megragadni a lényeget. Ezek a jellemzők teszik azt lehetővé, hogy az expresszionista mű magával ragadó szózuhatagaival és egyszerre sok gondolatot magába sűrítő kifejezéseivel teljes mértékben a maga hatása alá vonja az olvasót. Olyan, mint egy szenvedélyes szónoklat, amelynek az a célja, hogy a hallgatót mindinkább magával ragadja.
Az elsodort falu, az író legsikeresebb regénye 1919-ben jelent meg. Ezt a „regénykölteményt” nemcsak politikai-ideológiai okok tették híressé, hanem a nyelvezete is. Még pontosabban a szóképzéssel és szóösszetétellel létrejött stilisztikai neologizmusai, hapax legomenonjai, egyszer előforduló szavai. Ezekre jellemző, hogy a szövegkörnyezet nélkül nehéz az értelmezésük, az internetes keresőben szinte csak az író szóhasználataként jelennek meg.
Először nézzük a szóképzéssel alkotott kifejezéseit! „S ha elgondolom, hogy az az aljas Kozma holnap itt fog bendőzni!” „Jegyezd meg barátom, hogy aki megint színházat fog csinálni a mostani bordélyból, az fütyülni fog minden színházi ismeretre és nem fogja előre felcollstokolni a színészeket.” „Az anyát, egy fiatal, baka képű parasztasszonyt, dermedtre illendőségesedett férjét, egy vasorrú vén keresztanyát s a bábát a gyermekkel betuszkolták az irodába, hol megkezdődtek az írásbeli formaságok.” „A gyermekek, egy ötéves szőke halvány fiú, halk felkórózása a fáradt fajnak s a két szőke kis leány, egy nyolc és egy tizenkétéves, odarohantak az ágyhoz s ingerkedni kezdtek apjukkal.” A bendőzni, felcollstokolni, illendőségesedett, felkórózása mind egyedi szóalkotása Szabó Dezsőnek.
Szuggesztívek, plasztikusak és képszerűek a szóösszetételek. Ezek értelmezésében ugyancsak segít a szűkebb és tágabb szövegkörnyezet. Íme a példák: „Miklós most szisszent a valósághoz, az egész valósághoz: a benne levő fekete csüggedés lényegéhez, a tovaomló csodás őszi esthez és ehhez a szomorú marionettlélekhez.” „És a százezernyi arcon, púderes pesti dámán, fonnyadt bankfiún, felhízott börzepecér vastag ajakán kihízott a megindult föld biztonsága, a jól védett gyengék hencegésével rikoltott ki belőlük: – Éljen a háború!” „Pákey tiszteletes úr egy keskeny szekéren jött feleségével, egy óriási életdaganattal.” „Nem lehetett úgy hozzáérni, hogy elv, igazság és teória ne freccsenjen ki belőle, valóságos elvgörény volt.”
Az összetételeknek két típusát különíthetjük el. Az egyikbe az olyan összetett főnevek tartoznak, amelyekben a tulajdonképpen kifejezendő személyt az utótag nevezi meg, az előtag annak a neve, akihez, amihez hasonlítja, illetőleg amellyel azonosítja. Idesorolandó: ősparaszt, istenrészeg, marionettlélek. A másik típus: az utótag a képet, a kifejezendő személyt vagy személyeket pedig az előtag nevezi meg, pl.: néppocsolya, kanbogárka, nőmacska. A mű szavainak vizsgálatakor még egy harmadik típust is meg kell nevezni, mégpedig azt, amikor mind az előtag, mind az utótag átvitt értelmű, metafora vagy metonímia, és ezek együtt fejeznek ki valamilyen személyt: börzepecér, elvgörény, elvkancák, elvkukacok, érdekbogár, rögnimfa.
Külön kategóriába sorolhatók azok a kifejezések, amelyek esetében az összetételi előtag az ember, az utótag pedig igen gyakran állatnév. Általában pejoratív, rosszalló expresszív kifejezéseknek tekinthetők. „A nép bölcs rángatói felgyújtott gyűlöletbe, hajszolt rajongásba burkolták a vágóhídra vitt emberbarom fekete bánatát.” „…és ezek a kis emberlegyek eltikkadt kéjjel döngicséltek a közelében.” „…közel volt hozzá, hogy ezt az ártatlan emberdongót bunkózza le.” „Nézzétek ezt a két összetalálkozott embertuskót!” „…a kiszáradt emberrögnek nagyon fájhat az élet.” „Mi emberarchaizmusok vagyunk…”
Külön kell megemlíteni azt a szócsoportot, amely kizárólag az ember utótagú jelentéssűrítő összetételekből áll, és ugyanúgy metaforikusak, hasonlítást tartalmazóak. „…s ebből a nagy tábla földemberből az erő megnyugtató biztonsága száll ki.” „Mintha ebben a hullaemberben egyetlen szorongás feszülne.” „A kis ember mint egy vadmacska ugrott a hatalmas oszlopemberre…” „Nap volt ez a leány, az élet lakodalmas felcsillogása és a megtépett, megkergetett, agyongyötrött rögember mégis felújult fiatalsággal hajtott vágyat feléje.”
A fent bemutatott példák csupán töredéke Szabó Dezső Az elsodort falu című regényében található neologizmusoknak. A jelentéssűrítő, metaforikus, expresszionista összetételek meghatározó szókincsrétegét képezik a műnek.
