A sárospataki Rákóczi-várban működő, alapításának hetvenötödik évfordulóját idén ünneplő Rákóczi Múzeumban a Vörös-torony állandó kiállításai folyamatosan megtekinthetők lesznek a programsorozatának ideje alatt, ahogyan az időszakos kiállítások is várják majd a látogatókat.
A Bethlen Gábor Hagyományőrség Egyesület zenés történelmi bemutatóval, a Huncutka Bábszínház pedig A halász nagyravágyó felesége című marionettjátékkal, illetve az Örkény-egypercesek című vegyes bábtechnikai előadással várja a rendezvényre látogatókat.
A Musica Hisorica régizenei együttes előadásában kuruc kori dallamok várják a publikumot, Jakab Gábor sárospataki fazekasmester a népi kerámiatermékek készítésének mesterfogásaiba avatja be az érdeklődőket, míg a Lorántffy Zsuzsanna Sütőházában a kalácskészítés titkaival ismerkedhetnek meg a látogatók. A várkertben Szent Iván-éji tűzugrást tartanak, ahol zenés, táncos program keretében elevenedik meg a tűzugrás néphagyománya.
Mindemellett a Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményei programsorozatában tárlatvezetések és tudományos előadások várják az érdeklődőket, többek között Árva Bethlen Kata életéről és munkásságáról, a tudományos gyűjtemények születéséről, valamint az intézmény könyvtárában őrzött Jókai-kéziratról és Orbis Pictus-töredékekről. További információ a Múzeumok Éjszakája honlapján.