Csak az a figyelem esik jól, amelyről érzem, hogy kiérdemeltem

Azt mondjátok, „okos zenét” játszotok. Mit jelent ez?

Ez egy valaki más által a zenénkre használt jelző, amit igaznak találtunk – a legtöbb magunkra használt címkét másoktól vesszük át. Szeretem analizálni a dolgokat, mindent táblázatokba rendezek és kontextusba helyezek, de a saját zenei projektünket nehezebb ilyen módon átlátni. Ezért próbáltam mások meglátásaiból és elmondásaiból összeollózni azt a leírást, ami a lehető legigazabb módon  jellemez minket. Az „okos zene” jelző azért tetszett meg, mert arra tapint rá, ami miatt különbözünk az alternatív zenei szcéna zenekaraitól. Nem feltétlenül vagyunk jazzesebbek náluk, vagy kevésbé közérthetők, de azt gondolom, érezhető a dalainkon a precíz kimunkáltság.

Az absztrakt expresszionista képekhez tudnám hasonlítani a dalaitokat: lényegre törők és érzékletesek.

Ez már bennem is felmerült – az is lehet, hogy csak ezzel magyarázom, miért olyan nehezen megfoghatók a dalaink.

Hatásokat és érzéseket dobálunk egy tálba, majd aprólékos munkával főzünk belőlük valamit.

A zenekar egyik dalszövegírójaként hogyan tudod érzékletes, de nem szájbarágós módon megfogalmazni az átadni kívánt érzéseidet, gondolataidat?

Van egy koncepcióm, miszerint ha valaki szomorú dalt keres, mondjuk mert szakítottak vele, és mélyen el szeretne merülni a szakítás fájdalmában egy dalon keresztül, akkor számos zenekar repertoárjában találhat ilyet. Ha ezekkel a zenekarokkal szeretnék versenyezni, akkor sok olyan dalszerzőnél kéne jobbnak lennem, akik amúgy nagyon pontosan képesek átadni az elhagyatottság és becsapottság érzését. Ahhoz, hogy tényleg jobb legyek, nagyon pontosan detektálnom kellene, mit és miért érzek, viszont nem így működik az agyam. Ebből fakadóan nem egy adott érzést kiváltó szövegcsomagot szeretnék összeállítani, hanem egy összetettebb és nyitottabb dalszöveget, ami személyre szabottan jelenti a hallgatónak azt, amit.

Tehát teret adsz az egyéni értelmezésnek?

Igen, bár az sem kizárt, hogy ezt nem tudatos megfontolásból, hanem az eszköztáram hiányossága miatt teszem. Néha felmerül bennem a kérdés, hogy mi van, ha mindez csak önvédelem. Mi van, ha valójában én magam nem tudom – vagy nem merem – eléggé felfejteni a saját érzelmi és gondolatrétegeimet, s ezáltal nem tudom konkrétan kijelenteni például azt, hogy szakítottam? Ha ez így van, és valóban önvédelem, akkor fennáll az esélye annak, hogy a jövőben kioldom magamból ezt az önvédelmi mechanizmust, és ha kioldom, nagy valószínűséggel megváltoznak az alkotó folyamataim.

Előfordult már, hogy a szokásosnál nagyobb mértékben mertél megnyílni és őszintén, egyértelműen fogalmazni egy dalszövegben?

Igen, az új lemez Fel se fogod című dalában, főként annak a legelején kifejezetten nyers őszinteséggel nyilvánulok meg, amikor azt mondom: éppen olyan csicska vagyok, mint bármelyik másik csicska. Kaptam is érte rendesen.

Ki fejezte ki a nemtetszését?

Például az anyukám, aki szerint ez a sor az oka annak, hogy elveszti a dal a szerelmes jellegét. Más is volt, aki már-már gáznak tartotta. Néhány barátom úgy fejezte ki magát, hogy nagyon jó dal a Fel se fogod, de a csicskázás mellett nem tudnak elmenni…

Hogyan kezeled ezeket a visszajelzéseket?

Egyrészt nem veszem túlzottan magamra őket, mert nem tetszhet minden dalunk mindenkinek. Másrészt azt gondolom, hogy néhányan talán azért nem tudnak együttérezni ezzel a sorral, mert egész egyszerűen nem érzik magukat csicskának, és emiatt nem érzik a valóságtartalmát annak az érzelmi állapotnak, amiről beszélek. Mindenesetre jó élmény megtapasztalni, hogy nem korlátoz a megfelelési kényszer.

Mit szeretnétek adni a közönségeteknek a kisbetűs ünnepnapok dalai által?

Többek közt humor általi oldódást. 

Ahhoz, hogy azt érezzem, célja van a dalainknak, dalszövegeinknek, azt kéne éreznem, hogy nekem is van célom. Olyan célom, aminek az érvényesítésén dolgozom, és amihez minden dalszöveg megírásával közelebb lépek, de ezt a célt egyelőre nem látom. Vannak korszakaim vagy akár csak pillanataim, amiket ki szeretnék merevíteni, és ugyanez igaz a srácokra is. Szerintem erről szólnak a dalaink. Az új lemezen előfordul a társadalmi felelősségvállalás, és az is, hogy egy ordításban adunk hangot a belső feszültségnek.

Milyen társadalmi ügyért vállaltok felelősséget?

A Nyállámálló című dalban megfogalmazom, hogy idegesít az a jelenség, amikor annak ellenére sem szólalunk fel fontos dolgokért, hogy lenne helye és tere az akaratunk érvényesítésének, s ezáltal hagyjuk, hogy elmenjen mellettünk az élet. Azokra a helyzetekre gondolok, amikor van opciónk arra, hogy kiálljunk az elveink mellett, és azt mondjuk: eddig és ne tovább a hazugságokkal, a népbutítással s a többi, mégsem tesszük meg. Előfordulhat, hogy hibázunk, de legalább lássuk be, és ne hazudjuk el a saját gyengeségeinket! Én igyekszem úgy élni, hogy következetes legyek, és szeretek filozofálgatni ilyen témákról. Innen, egyéni szintről közelítem meg a társadalmi felelősségvállalást is, mert sajnos nem hiszek a mozgalmakban – huszonegy éves koromra teljesen kiábrándultam belőlük.

Hogyan tud harmonikusan elférni egymás mellett a két éned: a filozofikus, tudatos, felelősségvállalásra törekvő és az, aki bohém, időnként akár kicsapongó és felelőtlenségre hajlamos zenészéletet él?

Nem érzek köztük ellentmondást. Ugyanaz az ember vagyok a barátaim között és a színpadon. Úgy érzem, azért jön el a koncertünkre a közönség, mert tetszik nekik a zenénk, és nem azért, mert kiválasztott messiás vagyok.

Szerinted mi egy rocksztár fő jellemzője?

Képes vásárra vinni a bőrét az elveiért.

Te képes vagy erre?

Bemondásos alapon: igen. Aztán meglátjuk, hogy éles helyzetben mit és hogyan cselekszem.

Akkor miért érzed ennyire idegennek a rocksztár megjelölést?

Igyekszem szerénységet tanítani magamnak. Kiskamaszkoromban nagyon beképzelt voltam.

Fontosnak tartom az alázatot, ami meglátásom szerint épp a legnagyobb hatású emberekben van jelen. Számomra ez példaértékű. Hozzáteszem, úgy látom, sok zenészt a figyelem- vagy szeretethiány lök fel a színpadra, és ők a közönségtől várják, hogy betöltse az űrt az imádatával. Engem nem hajt ez a hiány, mert csillapítva van.

Hogyan jött létre annak idején a zenekar, a tagokat összetartó szövetség?

Tizenhárom éves voltam, amikor 2017 karácsonyára kaptam egy olyan billentyűt, amin már egészen jó minőségben tudtam játszani otthon, és kaptam egy könyvet, ami leírja a The Beatles történetét – azt, hogyan álltak ők a zenéhez, és hogyan lettek ők a – szerintem – valaha volt legjobb zenekar. Ekkor a Könyves Kálmán Gimnáziumba jártunk a srácokkal – Gollob Mártonnal (ének, gitár) és Torda Barnabással (ének, basszusgitár) – ahol nem volt bevett dolog az iskola délutáni szakkörös zenefoglalkozásaitól elkülönülő, autonóm egységet alkotni, zenekart alapítani.

Megpróbáltam rávenni az osztálytársaimat, hogy zenéljenek velem – olyan embereket is győzködtem, akik nem is tudtak zenélni –, végül Marci és Barnus csatlakozott hozzám. Marcinak már volt klasszikus gitáros képzettsége, Barnus pedig színjátszósként jól énekelt. Az elhúzódó mutálása eredményezte, hogy később én lettem az énekes, de épp most demokratizálódik ez a zenekaron belül. Mindenki hallatja a hangját – éppúgy, ahogy dalt és dalszöveget is mindannyian írunk. Szeretünk alkotni, és szeretjük megméretni egymással az ötleteinket.

Kik vagytok most zeneileg, zenekarilag, emberileg ahhoz képest, akik a megalakuláskor voltatok?

Úgy érzem, a magyar alternatív zenei szcéna szürke zónájában vagyunk. Ránézésre – imidzs szempontjából – talán boybandszerű fiúcsapat vagyunk, hiszen a személyiségünk és humorunk által közvetlenül kapcsolódunk a közönséggel. A zenéhez és a személyes utunkhoz fűződő víziónk azonban nagyon eltér a fiúcsapatokétól. A második lemezünk megjelenése óta számos szakmabeli mondta nekünk: most jött rá, hogy eddig teljesen félreértelmezte azt, amit csinálunk. Azt hitték, ugyanolyan alter zenekar vagyunk, mint a többi, de az új lemezünk dalait – és azok fényében a régi számainkat – hallgatva rájöttek, hogy az alternatívnál sokkal nehezebben megfogható valamit képviselünk. Ez a „valami” – az első kérdésedre válaszolva – az okos zene.

Mik a terveitek a közeljövőben?

Meghatározó magyar alter zenekarrá szeretnénk válni, és bizonyos dalainkkal nyitni szeretnénk a külföld irányába is – ez a gondolat olyan izgatottsággal tölt el, mint az, amikor elhittem, hogy meg lehet alapítani ezt a zenekart.

Fotó: Sorok Péter / Kultúra.hu